Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 1. kötet - 69. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1906)

Második könyv. Depaul szent Vince megkezdi a papság reformálását

286

MÁSODIK KÖNYV

egy szent álljon halálos ágya mellett. 1643. áprilisának vége felé tizenöt nappal halála előtt magához hivatta Depaul Vincét.

Az alázatos pap ugyancsak zavarba jött, midőn e meghívást kezéhez kapta. Még sohasem látta a királyt, a királynéval is alig találkozott, a bíborossal is csak néhányszor volt összeköttetése. De azért nem vonakodott. Hiszen egy lélekről volt szó — s mintha a gályarabok börtönébe hívták volna, hogy egy haldoklót készítsen el az utolsó pillanatra: azonnal Saint-Ger- main-en-Laye-ben termett, hol XIII. Lajos betegen feküdt.

Depaul szent Vince bizonyos megnyerő fenséggel és a rendkívüli helyzethez illő vallásos komolysággal lépett a haldokló király szobájába. Az ajtó küszöbén így köszöntötte Vince a királyt: «Felség, az Urat félő jót ér utoljára».1 A király nem kevésbbé ismervén a Szentírást, folytatta a megkezdett verset: «és halála napján megáldatik». Erre megkezdődött a társalgás, melynek titkát a haldokló magával vitte, a szent pedig alázatosságból a sírnál is nagyobb némaságba burkolta. Csak egy gondolat szivárgott ki, de ebből is látható, mily komoly tárgyról folyt a beszélgetés. Szentünk a királyi méltóság nagy kötelezettségeiről és rettenetes felelősségéről beszélt, melyek legfontosabbikának a püspökök kinevezését mondotta. «Oh Vince tisztelendő úr, felelte a király, ha felgyógyulnék, csak olyat neveznék ki püspöknek, ki három évet ön mellett töltött».

1 Sirák 1, 13.