Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 1. kötet - 69. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1906)

Második könyv. Depaul szent Vince megkezdi a papság reformálását

24S MÁSODIK KÖNYV nek, mielőtt a dolog megért s időszerű lett volna. S ha sohasem nyilatkozhatnám is a dologról, mégis a legnagyobb megelégedéssel töltene el a tudat, hogy legalább én kiláboltam a vélemények útvesztőiből, melyeket a nagyhangúak előítélete vitt az iskolákba. E tanulmány teljesen kiirtotta azt a becsvágyamat, hogy egyetemi tanszékre kerüljek, mert tudom, hogy ott vagy hallgatnom kellene, vagy lelkiismeretemtől a megismert igazság szabad hirdetésére késztetve, nagy bajokba keveredném. Ám ha Isten jónak látja, változ­tathat adolgok rendjén. íme, amiteddig elhallgattam Ön előtt, s amit függőben tartottam mindez ideig, hogy a lassan-lassan derengő ismeretekben jobban meg­erősödjem s szélsőségekbe ne essem. Még sok mindent mondok erről, ha Isten kegyelméből viszontláthatjuk egymást».1 A két jó barát 1621 novembere táján találkozott előbb Lőwen-ben, majd valószinűleg Párisban is; három évi előkészület után megegyeztek, hogy csend­ben és nagy titokban keresztül viszik egyházújító terveiket úgy a hit, mint az egyházi fegyelem tekin­tetében. Ép ebben az időben vetették meg Bourg- Fontaine alapját. A két jó barát állítólag öt-hat más társukkal a villers-cotterets-i erdőben fekvő s fenti nevet viselő karthauzi kolostorban akart volna szövet­ségre lépni, hogy megdöntsék a kinyilatkoztatott vallást s helyébe állítsák a deizmust, vagy épen az atheizmust. Ezek a vita folyamán felmerült rágalmak, melyekhez hasonlók minden párton, minden korban 1 Saint-Beuve, Port Royal, t. I, p. 306.

Next

/
Oldalképek
Tartalom