Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 1. kötet - 69. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1906)
Első könyv. Isten előkészíti Depaul szent Vincét fontos hivatására
148 ELSŐ KÖNYV met, nővéreimet jólétbe kell helyeznem ; állandó teherként nehezedett ez szegény lelkemre. Ily helyzetben, midőn egy pillanatra szabadnak éreztem magamat, kértem a jó Istent, hogy kegyelmével szabadítson meg ettől a kisértéstől ; annyira kértem, hogy végre megkönyörült rajtam s elűzte szivemből a rokonaim iránt érzett szertelen gyengédséget. Noha koldusbotra jutottak és ilyenek maradtak egész mostanig, mégis a jó Isten azzal nyugtatott meg, hogy csak bízzam őket a gondviselésre s hogy ők jelenleg boldogabbak, mintha dúskálnának a földi javakban.» íme a papi erény a maga teljes fenségében, mely azt követeli, hogy a pap hagyja el atyját, anyját, testvéreit és nővéreit, hogy Melkizedekhez hasonlóan tökéletes függetlenségben éljen. Szent Vince sohasem tudott volna új szellemet lehelni a papságba, ha ily példát nem állított volna eléjük ; s nehézség nélkül érte el a lehető legtökéletesebb fokot a példaadás terén, hogy annál szembetűnőbb és vonzóbb legyen. Depaul Vince egész életén át kitartott ezen irányelvek mellett. Egy napon, mikor épen szobájában tartózkodott, a kapus jelenti neki, hogy egy elég szegényesen öltözött parasztember akar vele beszélni, ki unokaöccsének mondja magát. Vince először elpirult s egyik társát kérte, hogy fogadja a fiatal parasztot. De rögtön még nagyobb szégyenpir borította el arcát előbbi pirulása miatt, hamarjában lesietett, kiment az utcára, hol unokaöccse várakozott, gyengéden megölelte s kezénél fogva a kollégium udvarába vezette. Majd összehívta a társulat összes papjait, s így mutatta be nekik a zavarba jött rokont: «Uraim, ime legtisztesebb
