Bougaud Emil: Szent Vince élete és a missiós papok kongregációjának megalapítása. 1. kötet - 69. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1906)
Első könyv. Isten előkészíti Depaul szent Vincét fontos hivatására
136 ELSŐ KÖNYV Mindenesetre a legcsattanósabb és teljességgel megdönthetetlen érv magának a szentnek bizonysága. Egy alkalommal valamelyik papja megkérdezte őt, hogy csakugyan megkötöztette-e önmagát egy gályarab helyett s hogy ebből ered-e lábdaganata ? Gondold el, hogyha mindez mese, mit tett volna akkor e mélységesen alázatos lélek? Tiltakozott volna, mint Keresztelő szent János : És megvallá, és nem tagadd, és megválté : hogy nem vagyok én a Krisztus.1 De lám ahelyett, hogy ezt mondta volna : Nem, nem igaz, hogy valaha egy gályarab láncait viseltem, csak mosolygott és a beszédet készakarva másra terelte. Maga baja is, mely folyton gyötörte, mely elég korán kiragadta őt tanítványai köréből.» Egy másik lazaristaatya, a hetvenhatéves Thiercelin René elbeszélése szerint «a szentség hírében álló Bernier, Franciaország kincstárnoka, ki ekkor Caen-ben tartózkodott, biztatva őt, hogy lépjen be a kongregációba, Depaul Vince egyéb hősies tetteinek elsorolása közben említést tett arról is, hogy egyszer egy gályarab láncait vette magára, hogy a szabadságát visszadhassa.» A nyolcvannégyéves korában elhunyt Caperon Miklós, szerzetes nevén Simplicián testvér, a Maria de Mércédé-rend tagja, ki szentünkkel együtt Saint-Lazare-ban lakott, azt vallotta, «hogy hallomása szerint Vince lábbaját azon végletekig vitt szeretet okozta, melytől hevítve egy gályarab láncait magára vette.» Boucher Fülöp Ignác, az arras-i egyházmegye hetvennégyéves papja, midőn elmondja a fenti esetet, melyet egy lazaristától hallott, hozzáteszi : «Az Isten szolgája egy napon a tengerparton sétálva, keservesen sirdogáló nővel találkozott. Kérdésére elmondotta, hogy gályarabságra Ítélt gyermekét siratja. Depaul Vince felváltotta őt.» Amaz okmány, melyre hivatkozunk (Memoriale cum restrictu probationum), idézi még Abelly ismeretes nyilatkozatát is. 1 Ján. 1, 20.
