Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Második könyv. Magasztos és titokzatos összeköttetésünk Istennel, melyet a malaszt eszközöl

MÁSODIK KÖNYV

237

természetfölötti erő Istenbe olt bele és életének részeseivé tesz s vele egy egészbe olvaszt.1

A mint az ojtott ág belenő a fába s már nem áll önmagában, hanem a fához tartozik, bár megmarad annak, a mi volt, úgy mi sem vagyunk már önmagunkéi, hanem Istenéi. Nem mi vagyunk, a kik élünk, hanem Isten az, a ki bennünk él.2

10. így valósul meg bennünk a nagy titok, mely az Apostol szavai szerint a teremtett természetnek a legnagyobb tökéletesülése, hogy «Isten minden mindenben».3 Isten tehát minden mi bennünk, nemcsak azért, mert teremtett bennünket, mert éltünk minden pillanatában függünk tőle, mert mint teremtményei tulajdona vagyunk, hanem azért is, mert egészen fölvett magába és önmagát belénk öntötte, mert minket, mint a tűz az izzó vasat, áthat és önmagával egyesít s mert szőlővesszőként önmagába oltott.

Ne féljünk attól, hogy ebben a csodálatos egyesülésben önmagunk Isten mellett elveszünk. Mert mennél jobban simulunk Istenhez, annál jobban fűződik ő is hozzánk, mennél inkább merülünk el benne és élünk érette, annál inkább van ő is mibennünk és él érettünk. Megszűnik a galy galynak lenni, ha nemes fába ojtják be és ugyanabból a tőből ugyanazt az életnedvet szívja ? De ha elválasztják a törzstől és magára hagyják, akkor vagy el kell száradnia, vagy pedig, mint vadhajtás nyomorúságos élettel kell tengődnie. A nemes fával egyesülten nemcsak attól az életerőtől duzzad, melyet

1 Arias, Thesaurus inexhaustus I, II, tr. 7, c. 1. 2.

2 Galat. 2, 20.

3 Kor. I. 15, 28.