Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
BEVEZETÉS 3 3. Csodálkozással kérdezzük, mi indította Istent arra, hogy mennyei adományainak és erőinek ily bőségét fektesse a malasztba? Nagyon szépen felel meg erre az apostolok fejedelme,midőn előbb említett szavait így fejezi be : «Azért, hogy ezáltal az isteni természet részeseivé legyetek». Ez a malasztnak végső célja. Ez a teremtmény számára a legfőbb kincs, mely természeti alacsonyságából és semmiségéből fölemeli, a Teremtő természetének részesévé, szentségének és boldogságának társává teszi. 4. Ez az egy szó kifejezi a malasztnak egész nagyságát, egész fönségét. Az Apostol szavai szerint ez az a krisztusi nagy titok, «mely más időkben nem lett oly ismeretes az emberek fiai előtt, a mint most kijelentetett az ő apostolainak és a prófétáknak a Lélek által, hogy a pogányok örököstársak, egy testbeliek és részesek az ő Ígéreteiben Krisztus Jézusban az evangélium által».1 Ez ama titok, melyről ugyanazon Apostol mondja, hogy embernek soha még sejtelme sem lehetett volna róla. Oly titok ez, melyet csak Isten lelke, a Szentlélek, ki az Istenség mélységeit vizsgálja, nyilatkoztatott ki nekünk.2 De mennél titokzatosabb előttünk a malaszt lényege, mennél jobban el van rejtve testi szemünk előtt és mennél megfoghatatlanabb és kimondhatatlanabb; annál nagyobb lesz értéke, annál magasztosabb fensége és annál tartalmasabb gazdagsága lelki szemünkben. 1 Efez. 3, 4-6. 2 Kor. I. 2, 9. 1
