Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Ötödik könyv. A malaszt megszerzése, fölhasználása, gyarapítása és megőrzése lelkünkben
516 AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE szoktunk, már e miatt is a legmélyebben kellene magunkat Isten előtt megaláznunk. 13. Ezek után nincs mit csodálnunk azon, hogy épen a legnagyobb szentek és a malaszttal legjobban megáldott lelkek voltak egyszersmind a legalázatosabbak is. Bár az összes teremtmények fölé emelkedtek, mégis valamennyinél kisebbeknek tartották magukat, csekély hibáik és tökéletlenségeiket nagyoknak és irtóztatóknak látták és rosszabbaknak hitték magukat a legnagyobb bűnösöknél. Fölismerték a malaszt bőségét, a melyet Istentől kaptak, azt hitték, hogy kevesebb buzgalommal és hálával feleltek meg Isten bőkezűségének, mint a bűnösök a kapott malasztoknak. A hit ragyogó világosságában, a mely lelkűket elárasztotta, és a szeretet hevében, a mely őket emésztette, minden porszemet, minden kis salakot megláttak, a mely még rájuk tapadt. E kis foltok oly iszonyatosaknak tűntek föl előttük, hogy mások sokkal nagyobb hibáit nem vették észre és magukat hálátlanabbaknak tartották minden bűnösnél.1 Mennyivel több okunk van nekünk, hogy magunkat Isten és felebarátaink előtt megalázzuk és magunknál mindenkit nagyobbnak tartsunk. Hiszen oly sok és nagy bűnt követtünk el. 14. A malaszt teszi tehát alapját természetfölötti alázatosságunknak, mert természetfölötti szépségének kinyilatkoztatásával lehetetlenné teszi, hogy természe1 Lúd. a Ponte, Dux spirit. IV, 5, 3. Alvarez a Paz II, 1. 4, p. 3, c. 5 ; p. 4, c. 3. Godinez-Reguera, Theol. myst. 1. 4, q. 5, § 4, n. 635 sqq. Schram, Theol. myst. § 287. sehol.
