Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Ötödik könyv. A malaszt megszerzése, fölhasználása, gyarapítása és megőrzése lelkünkben
ÖTÖDIK KÖNYV 513 a tisztelet, ember magától nem érdemes reájuk. Ezért énekli: «Magasztalja az én lelkem az Urat, mert megtekintette szolgálója alázatosságát; mert nagyokat cselekedett nekem a hatalmas».1 Mennél magasabbra emelte Isten malasztja, annál inkább látta a végtelen különbséget természetének kicsinysége és a fönséges tulajdonságok közt, melyekkel Isten elhalmozta, látta, hogy ezeket sem megérdemelni, sem viszonozni nem tudja és épen ezért lett Isten anyja az Úr legalázatosabb szolgálója. 9. Már most, valamint az isteni inalasztajándékok nagyságának alázatosságot és önmegvetést kell ébreszteniük, ép úgy megfordítva Isten a malaszt adományozásánál egy erényt sem kíván annyira, mint az alázatosságot. Semmi sem képesít bennünket jobban arra, hogy Isten malasztadományait hódolattal és hálával fogadjuk és egyedül Istennek adózzunk értük tisztelettel, mint az, ha tehetetlenségünket Isten előtt beismerjük és megváltjuk. Erdemetlenségünk mélységes érzete és méltatlanságunk őszinte beismerése legnagyobb érdemünk a malaszt elfogadására. Ennélfogva, ha mint keresztények Isten természetfölötti malasztjára méltókká akarjuk magunkat tenni; Isten nem kíván többet tőlünk, minthogy előtte magunkat megalázzuk, kicsinységünket beismerjük és Isten anyjának példája szerint a malasztban ne a magunk, hanem Isten dicsőségét keressük. Mária, mikor Isten anyjának kellett lennie, az Úr legkisebb szolgálójának tartotta magát. Nem nagyra1 Luk. 1, 48. Az isteni malaszt fensége. 33
