Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Ötödik könyv. A malaszt megszerzése, fölhasználása, gyarapítása és megőrzése lelkünkben
500 AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE vagy a rokonsági és társadalmi kötelékek fűznek hozzájuk. A fiú szereti atyját, a testvér testvérét, a barát barátját, a polgár polgártársát. Ez az érzelem nem érdemel elitélést, hanem kötelességszerű és ezért jó addig, a míg az Isten szeretetével ellenmondásba nem kerül, vagy más kötelességeink korlátját át nem lépi. De mindig csak emberi és természetes, egyáltalán nem isteni és természetfölötti. Isten örökélettel nem jutalmazza. A keresztény bizonyára természetes okoknál fogva is köteles a felebaráti szeretetet gyakorolni, mert a vérnek, hálának és a közös szeretetnek köteléke nem szűnik meg a magasztosabb hivatással.1 Ámde ez nem ad okot a világnak arra, hogy ezen erénynyel, a melyre a legegyszerűbb természetes megfontolás is rávezeti az embert, akkép dicsekedjék, a mint azt tenni szokta, vagy hogy épen fönségesebbnek és szebbnek tartsa, mint a keresztény felebaráti szeretetet, a mely a malasztból és természetfölötti indítóokokból származik. 3. Mint keresztények szeressük ugyan felebarátunkat a természet szerint is, de még inkább a malaszt szerint, vagyis azon összeköttetés miatt, melyet a malaszt teremtett köztünk. Szeressük azért, mert a malaszt révén részese az isteni természetnek és saját természete fölé emelkedett, vagy legalább is hivatott ily magasztos és dicső helyre. Szeretetünk indítóoka nem annyira az emberi természet legyen, mint inkább a benne visszatükröződő isteni természet, nem annyira 1 Thom., 2, 2, q. 26.
