Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Ötödik könyv. A malaszt megszerzése, fölhasználása, gyarapítása és megőrzése lelkünkben
ÖTÖDIK KÖNYV 495 tetnek, a melylyel Isten magát szereti. Azért szeretetünk csak olyan lehet, a milyen Istené. Ez azt jelenti, hogy természetfölötti szeretetünkkel csak Istent lehet és szabad szeretnünk. Minden mást csak annyiban lehet szeretnünk, a mennyiben Istenhez hasonló, vele egyesült és hozzá tartozik. Magunkat sem szerethetjük máskép, csak Istenben és Istenért. 10. Ebbből az következik, hogy szeretetünk önmagunk és felebarátunk iránt nemcsak következménye szeretetünknek Isten iránt, hanem azonos vele.1 A malaszt segítségével alacsony természetünket levetjük és korlátain túl emelkedünk. A természetfölötti szeretet erejével szűkös természetes szeretetünk megszűnik, természetes életkörünk korlátáit elhagyjuk, hogy csak Istenben és Istenért éljünk, mintha vele egy lény és egy személy volnánk. Ha magunkat valóban természetfölötti szeretettel szeretjük, akkor szivünk szerelme nem oszlik meg Isten és önmagunk közt. Nem fogjuk szivünk egyik felével Istent, a másikkal önmagunkat és a teremtményeket szeretni, hanem a mint Isten magát önmaga miatt és minket csak maga miatt szeret, akkép mi is Istent önmagáért, magunkat pedig benne fogjuk szeretni. 11. Ó szent és tiszta szeretet, kiált föl szent Bernât.2 Édes és kedves érzelem! Tiszta és szennytelen törekvése az akaratnak! Tiszta és átlátszó, hogyha önszeretet nem vegyül bele; erős és kedves, mert minden érzelme isteni. Ilyen szeretet megistenít. A víz 1 Thom., 2, 2, q. 25, a. 1 ; q. 81, a. 4 ad 3. L 302 old. 2 Bernard., De dilig. Deo c. 10, n. 28.
