Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Ötödik könyv. A malaszt megszerzése, fölhasználása, gyarapítása és megőrzése lelkünkben
ÖTÖDIK KÖNYV 487 Mert épen a természetfölötti felel meg az embernek, ha a malaszt természete fölé emelte. A természetfölötti ekkor mintegy megszűnik rá nézve természetfölöttinek lenni. Második természetünkké válik és természetünk ellen cselekednénk, hogyha csak emberi, természetes életet akarnánk élni. Az eszes ember vétkeznék természete ellen, ha nem értelme szerint, hanem az érzékiség szerint akarna élni. Isten gyermekei vétenek természetük ellen, ha nem természetfölötti módon akarnak élni. A féregnél természetes az, hogy a föld rögéhez tapad, és ostobaság volna azt kívánni, hogy repüljön. Ha azonban Isten hatalma pillangóvá változtatná, és szárnyai nőnének, az ilyen kívánság észszerű és természetes volna. Természete ellen cselekednék, ha továbbra is földön kúsznék. Hasonló módon oktalanság volna a természetes és földi embertől azt kívánni, hogy isteni és mennyei életet éljen. Miután azonban a malaszt erejével alacsony természetétől megszabadult és isteni, mennyei természetet vett föl, önmagát tagadná meg, ha előbbi életmódját követné és magasabbra emelkedni nem akarna.1 15. Ne higyjük tehát, hogy csupán csak a nagy szentek képesek és kötelesek természetfölötti életet élni. Hiszen ezen élet nem a különös megvilágításokban, elragadtatásokban és csodákban áll, a melyekkel 1 De medicis a Camerino, Explic. Summae theolog. append, ad tr. de gratia d. 9 (Vici 1860. V, 453 sqq.). Tournely, De gratia p. 1, q. 2. Simar, Dogmatik (4. kiad.) 372 s köv. Kleutgen, Theologie der Vorzeit II (2. kiad.) 122 és köv.
