Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Első könyv. A malaszt lényege
45 megszerzésére, különösen ha ez oly könnyű volna, mint a malaszt öregbítése. Mily szégyen az ránk, hogy kicsinyeljük és csekély fáradságra sem érdemesítjük az isteni természet felséges kiválóságait, jóllehet ezek gazdagítják, sőt megnemesítik és felette tökéletesítik emberi természetünket. Hol itt az ész, hol itt a keresztény hit? Tegyük föl, hogy Isten a természet minden szépségét, fenségét egy emberben egyesíti. Ám ezen szerencsétlen ember, ki erősebb az oroszlánnál, szebb a hajnalpirnál és a mezők liliománál, tündöklőbb a keruboknál, mindenét könnyelműen kockára teszi. Ki ne boszankodnék ily oktalanságon? Sámson esz- telensége is annál feltűnőbb, mennél hatalmasabb volt ereje, melyet a csalfa asszony hamis könnyei miatt játszott el. És mi rokonságunkat Istennel, az isteni napnak fényét, az isteni erényekben rejlő erőt adjuk el nyomorult testünknek, a rothadás leányának, a férgek testvérének és anyjának. Mérlegeljük csak, mi mindent okoz nekünk a bűn. Szégyenét elviselhetetlennek tartja, a kit kizárnak a király tanácsadói közül. És minekünk ne legyen fájdalmas veszteség, önérzetünkre ne legyen súlyos csapás, midőn a halálos bűn miatt nemcsak Isten közetlen környezetéből, de családjából és rokonságából is kitaszítanak? És pedig joggal. Mert Istent veti meg az, a ki megveti javait s az ilyen egyúttal önbecsülésének, saját józan eszének, önmagának halálos ellensége.1 ELSŐ KÖNYV 1 Tób. 12, 10. Péld. 8, 36.
