Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Első könyv. A malaszt lényege
ELSŐ KÖNYV 35 hanem már is az örök élet, akkor nemcsak hozzá kell vezetnie, hanem azt már magában kell foglalnia. A hol nincs malaszt, ott nincs üdvösség. De a ki a malaszt birtokában van, annak biztosítva az örök élet, ha benne megmarad. Tehát minden attól függ, hogy a malasztnak birtokában legyünk és azt megőrizzük, s akkor az örök üdvösség már a mienk. De erről később behatóbban fogunk szólni. 2. Vizsgáljuk meg most a malasztot más szempontból. A malaszt kincse természetfeletti nagyságát azzal is megosztja, a kinek birtokában van, vagyis nemcsak maga természetfeletti, hanem természete fölé magasan fölemeli azt is, a kinek osztályrészül jut. «Helyezz engem szerfölött gazdag házba — mondja Seneca1 — a hol arany és ezüst fölösleges bőségben van. Ezen gazdag keretben bizonyára nem fogom magam csodálni, mert az ékes drágaság nincs bennem, csak körülöttem». Ilyen külső javak magukban véve nem változtatnak az emberen. Vakítják ugyan szemünket, de nem javítanak rajtunk, sem egészségünkön, sem testalkatunkon, még kevésbbé szellemi képességeinken. Ezzel szemben a malasztnak legfőbb kiváltsága, hogy önmagához, saját nagyságához emeli fel azt, a kiben megszáll. Magát a lelket, tehát az ember benső valóságát járja át és oly szorosan egyesül vele, hogy saját kiváltságait vele egytől-egyig megosztja. Nemcsak drágakövekkel kirakott, ékes ruhát sző a léleknek, hanem önmaga is, mint valami isteni életerő 1 Seneca, Vita beata 25. 3*
