Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Első könyv. A malaszt lényege

32

AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE

gyakorlattal mennyire növeljük méltóságunkat, akkor bármily áron is szívesen keresnénk reá alkalmat és vigasztalhatatlanok volnánk, ha száz közül csak egyet is elmulasztanánk, sőt örülnénk az Apostollal, valahányszor Istenért kell szenvednünk.1

Nincs olyan kegyetlen ember, ki a beteget nem gyógyítaná meg örömmel, vagy a szegényt nem tenné szívesen gazdaggá, ha azt csekélyke alamizsnával, vagy rövid imával érné el. De vájjon nem vagyunk-e sokkal kegyetlenebbek önmagunkkal szemben, midőn mennyei boldogságunkat és lelkünk égi kincseit gyarapítani vonakodunk, holott ezt ép olyan csekély áldozattal tehetnők meg.

Miért nem édesítjük meg tehát összes tetteinket a hitnek, a szeretetnek és az áldozatosságnak szellemével, mikor minden ily szellemben végzett cselekedetünkkel a malasztnak újabb és újabb fokát érhetjük el, annak a malasztnak, mely minden természetes dolognál magasztosabb és magánál a csodánál is nagyobb.

7. A malasztnak lelkűnkbe áradása, megszerzése és öregbítése tehát egyike a legfölségesebb csodáknak, sőt nagyobb az összes csodáknál.

De hát miért kelti föl akkor olyan kevéssé a mi csodálkozásunkat? Csak azért, mert testi szemünkkel nem látjuk, csak azért, mert gyarló eszünkkel föl nem fogjuk, csak azért, mert más csodához hasonlóan nem ritka és kivételes, hanem bizonyos általános szabály- szerűség kíséri.

1 Apóst. cs. 5, 41.