Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Harmadik könyv. A malaszt működése bensőnkben és gyümölcsei
260 AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE ságtok és vágyaitok csalfa szavára, ha a Szentlélek sugallata ellenére azt akarják veletek elhitetni, hogy Isten megbántásán kívül van más valódi szerencsétlenség. A szegénység, betegség, szenvedés, gyalázat, sőt a halál sem érdemli a szerencsétlenség nevét. Egyedül a bűn szerencsétlenség. Minden egyéb javunkra és Isten dicsőségére szolgálhat. A Teremtő mindent szerethet, becsülhet és áldásként adhat teremtményeinek, csak a bűnt nem. Az Isten fia bizonyára tudott különbséget tenni a valódi jó és rossz között s mégsem akart más szerencsétlenségtől végleg megszabadítani, csak a bűntől. Sőt magára vette az emberi nem minden nyomorúságát és a szenvedő emberhez hasonló lett mindenben, csak a bűnben nem. Annyira utálta ezt, hogy élete és vére árán is meg akarta szabadítani az emberiséget a bűn nyomorúságától. Semmiképen sem akarunk a szenvedőnek fájdalmat okozni. Elismerjük azon csapások fájdalmas voltát, melyek életünktől, vagy az élet örömeitől fosztanak meg. Mindamellett megmaradunk állításunk mellett. A bűnt tartjuk a legfőbb,1 sőt az egyedül valódi szerencsétlenségnek.2 Ez az egyetlen rossz. Nem származik Istentől,3 ellenkezőleg örökre megfoszt Istentől, a legfőbb jótól. Rettenetességéhez és félelmetessé- géhez semmiféle szerencsétlenség sem hasonlítható. 1 Az a kifejezés, hogy a bűn a legfőbb rossz, nem helyes, van ugyan legfőbb jó és ez az Isten, de legfőbb rossz nincsen. Augustin., De divers, quaestionibus 6. Thom., 1, q. 49, a. 3. 2 Bellarm., De amiss. gratiae 1. 1, c. 14, n. 4. 3 Augustin., C. Fortunatum d. 1, n. 15. Thom., 1, q. 49, a. 2.
