Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Második könyv. Magasztos és titokzatos összeköttetésünk Istennel, melyet a malaszt eszközöl
MÁSODIK KÖNYV 239 A testre nézve oly becses lesz a lélek a szoros összetartozás miatt, hogy csak erőszakosan és a legnagyobb fájdalmakkal lehet őket egymástól elválasztani. Pedig a lélek nem menti meg a testet természeti fogyatkozásaitól. Istennek és a léleknek egyesülése azonban mint két léleknek egyesülése bensőbb, mint a léleké a testtel, és ez az egyesülés megisteníti a lelket. Mily szoros kötelékekkel kell tehát e viszonynak bennünket Istenhez bilincselnie. Mennyi gonddal kell óvnunk ezt az egységet, mily kimondhatatlan fájdalmat kell éreznünk, ha saját akaratunk vakságában széttépi e köteléket. Minő szeretettel és hálával fogadná a test azt a lelket, mely a test nélkül is minden tekintetben tökéletes volna, mégis saját jószántából és csupa szánalomból testhez kötné magát, hogy egy legyen vele, hogy életet és mozgást adjon neki, hogy a fenyegető fölbomlástól megóvja és így kimentse a halálból és pusztulásból. Az élettelen test, ha mérlegelni tudná a vett jótéteményt, hálás volna. De hát mi a léleknek ez a leereszkedése azon irgalomhoz képest, melyet Isten tanúsít velünk, midőn maga jő lelkűnkbe, hogy életre keltsen és az életben megtartson. Viszonzásul tanúsíthatunk-e irányában elég hálát és szeretetet? Angyalok szívére és ajkára volna szükségünk, hogy ily irgalmas urat és atyát méltóan dicsőítsünk és szeressünk? 12. Minthogy Krisztussal egy tag és Istennel egy lélek vagyunk, minthogy Krisztus a mi életünk lett,
