Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Második könyv. Magasztos és titokzatos összeköttetésünk Istennel, melyet a malaszt eszközöl

236

AZ ISTENI MA1ASZT FENSÉGE

még a lélek titokzatos egyesülése Istennel, a mi különben amazzal szorosan összefügg.

A teremtmény megistenülésének alapja ugyanis nem csupán az Istenhez való erkölcsi hasonulás, hanem egyúttal a valódi egyesülés is.

Midőn a teremtmény megszentelődik és Istenhez fölemelkedik, akkor Istenhez hasonló alakot vesz föl és leveti tökéletlenségeit. Eme természetfölötti egyesülés folytán egyszersmind megszűnik természetes el- hagyatottságunk, mert most már Isten nem úgy él bennünk, mint a többi teremtményekben, hanem egészen elütő, sokkal bensőbb és elevenebb módon.

8. így tehát Krisztusnak szent emberségében is két módját különböztetjük meg a megistenülésnek : az egyik személyes egyesülése az örök Igével, a másik pedig megdicsőülésének következménye.1

Természetes, hogy mi nem oly tökéletes fokban egyesülünk Istennel, mint Krisztus embersége. Mindamellett erről az egyesülésről is azt kell mondanunk, hogy Isten csakugyan velünk van. Oly benső ez az egyesség, hogy csak azzal hasonlíthatjuk össze, a mely Krisztus istensége és embersége között van.

9. Egyébként Istennek képmása csak az lehet, ki Istennel egyesült. A hasonlatosság Istenhez megistenít, de nem egyesülés nélkül. Mert a mint a szőlővessző is úgy nyeri éltető erejét, hogy a tőkével egy egészet alkot, úgy bennünket is csak akkor jár át az isteni élet, csak akkor leszünk tökéletesen hasonlók Istenhez, ha

1 V. ö. Scheeben, Dogm. III, 39 s köv. ; Mysterien des Christentums 297 és köv. 307 és köv.