Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Második könyv. Magasztos és titokzatos összeköttetésünk Istennel, melyet a malaszt eszközöl

MÁSODIK KÖNYV 227 ban, minden fában Ura szépségének, jóságának képét pillantja meg, ki javaival mindig szeretetének zálogát adja az embernek. Mennyei Atyjuknak mindenható­ságát és szerelmét hirdetik az élő lények is, melyek oly tarka változatosságban lakják e földet. S mennél inkább élvezi az ember a lélek békéjét, melyet az a tudat ád neki, hogy Isten gyermeke, annál jobban tudja felfogni minden szépségnek igazi báját, annál örvendetesebben érzi azt a kedvességet és bölcseséget, mely Isten legkisebb teremtményét és legszokottabb tettét is jellemzi. — Mindent magáénak nevezhet kettős okból. Egyrészről mert minden Atyjának tulajdona, másrészről mert igénytelenségében mégis élvezi azt, a mi a másé, talán még nagyobb fokban, mint a tulajdonos. 8. Isten fiát azonban nem csak a föld kincsei gazdagítják. Tekintetét az égre emelheti, szemlélheti a nap és csillagok ragyogó fényét, elmerülhet a végtelen térben, hogy végezetül így kiáltson fel szent Ignáccal : «Mily nyomorultnak látszik nekem a föld, ha az eget nézem !» Csakugyan vigasztalás tölti el az ember szivét, ha elgondolja, hogy az a megszámlálhatatlan sok fénylő égi test ép úgy szolgája neki is, mint a föld leg- hatalmasabbjának, s hogy egykor ő is azokon fogja felállítani trónusát. E határtalan birodalom mellett eltörpül a föld minden gazdagsága, a királyok országai, sőt az egész föld ehhez képest semmi. 9. A földi boldogság egyetlen egy embernek sem ád oly hatalmat, hogy magát a természet igazi urának vallhassa, hogy egyetlen intésével mindent szolgálatára 15*

Next

/
Oldalképek
Tartalom