Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Második könyv. Magasztos és titokzatos összeköttetésünk Istennel, melyet a malaszt eszközöl

MÁSODIK KÖNYV

225

az Úr szavait: «A ki győzedelmes leend, a világ fölött, együtt fog ülni velem az én királyi székemben; a mint én is győzedelmet nyertem és atyámmal az ő királyi székében ültem;1 neki titokzatos mannát és új nevet adok».2

5. Természetesen itt e földi életben a malasztos lelkek nem élvezik teljes hatalmukat, s ezért sokszor úgy tűnik fel, mintha ők a legszegényebbek és legel- hagyatottabbak volnának.

De hát ki sejtette volna Betlehemben is a szegényes és minden emberi hajlékból száműzött gyermek Jézusban a teremtés királyát? Ki ismerte volna fel a szegény, megvetett názáreti szűzben az egész világ királynőjét ? Ki tartotta volna nagyobbnak és gazdagabbnak a koldús Lázárt, mint Heródes királyt és Tiberius császárt?

Az igazság gyakran elrejtőzik szemünk és gyarló elménk elől. Azért is iparkodjunk nagyrabecsülni azt, a mi igazán nagy és nemes, a mit hitünk és az isteni világítás nagynak tüntet fel. «Míg — e siralomvölgyben él — az örökös kisded, mondja az Apostol, semmit sem különbözik a szolgától, jóllehet mindennek ura.»3 Maga sem ismeri jogait és gazdagságát, az emberek sem ismerik el. De midőn Atyja országába megy, akkor azonnal nyilvánvalóvá lesz fönsége, s a világ elcsodálkozik rajta, hogy az egykor megvetett názáreti Jézus most minden javának birtokába lép, hogy azokat az egész örökkévalóságon át élvezze.

1 Jel. 3, 21.

2 U. o. 2, 17.

3 Qalat. 4, 1.

Az isteni malaszt fensége.

15