Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)
Második könyv. Magasztos és titokzatos összeköttetésünk Istennel, melyet a malaszt eszközöl
MÁSODIK KÖNYV 133 4. Nekünk embereknek élvezetünkre szolgál, ha nemes, tiszta lelkekkel érintkezünk. A szentek életében olvassuk, mily gyakran s mily nagy számmal keresték föl az emberek a szenteket. Nem riadtak vissza a hosszú út fáradalmaitól, mert élvezni akarták azt a vigasztalást, melyet a szent látása és szavának hallása nyújtott. A szentek testének maradványai is tiszteletünk tárgyát teszik. Pedig hát a mi testünk is szentély. Hisz Istennek élő szekrénye, mely nem a szentek élettelen hamvát, hanem a háromszorosan szent Istennek három személyét zárja magába. Mily nagyra becsülnéd s mily tiszteletben tartanád önmagad, keresztény hivő, ha kellő önismeretedre jutnál. Vajha megismernéd szent, Istentől szeretett s jelenlétével kitüntetett, az angyalok tiszteletében és csodálatában részesülő lelkedet. Vajha megismernéd magadat, keresztény lélek, te a Teremtőnek kedves édenkertje, a Szentháromság magasztos hajléka, a mennyei királynak fényes temploma. Vajha megismernéd magadat, ki nem az ó-, hanem az újszövetségnek vagy frigyszekrénye, az isteni fönség oltára, a Szentlélek kincseinek tárháza és az élő Istennek szentélye ! Ismerd meg magad, Istennek magasztos királyi széke és tágas mennyországa, melyben nem a látható csillagok, hanem maguk az isteni személyek tündökölnek ! Ismerd meg magad, ki leánya vagy az Atyának, testvére a Fiúnak, mátkája a Szentiéleknek és szövetséges társa a Szentháromságnak ! Ha megismernéd magad, mennyire becsülnéd azt a méltóságot, melyet nem saját erőd, hanem a malaszt ad neked ! Bizonyára