Scheeben M. József: Az isteni malaszt fensége - 68. évfolyam (P. Nieremberg nyomán) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1905)

Második könyv. Magasztos és titokzatos összeköttetésünk Istennel, melyet a malaszt eszközöl

124

AZ ISTENI MALASZT FENSÉGE

Zakeus áradozott a boldogságtól, hogy Isten fiát emberi természete szerint, bár rövid időre is házába fogadhatta. Mennyivel boldogabbnak kell önmagunkat tartanunk, kik a Szentlélek személyét nem házunkba, hanem szivünk legbensejébe fogadjuk. Mások nagy kitüntetésnek tartják, ha földi királyt tisztelnek házuk vendégének. Nekünk pedig béketűréssel kell fogadnunk minden megszégyenítést és megaláztatást, melyet embertársainktól kell elszenvednünk, csakhogy Isten Lelkét szivünkben megőrizzük. Sőt minden gyalázatot és gúnyt, melylyel a világ elhalmoz, szent önérzettel kell fogadnunk abban a tudatban, hogy magas vendégünket lelkűnkből senki el nem űzheti. «Ha szidalmaznak titeket a Krisztus nevéért, — mondja Péter apostol — boldogok lesztek, mert az Isten tisztelete, dicsősége és ereje és az ő Lelke megnyugszik rajtatok.» i

9. Ez a magas vendég azonban nemcsak azért jön, hogy jelenlétével pusztán megtiszteljen, hanem szerfölött gazdag kincset is hoz nekünk.

Ez a kincs maga a Szentlélek. Vagyis jobban mondva nemcsak kincs ő, hanem nagyobb kincsnek záloga is. A jelen életben a Szentleiket szeretetének édességében kell élveznünk. Egykor azonban az Atyát, a Fiút és a Szentlelket egész isteni lényegükben és fölségükben élvezhetjük. «A Szentlélek a mi örökségünk záloga»,2 örökségünknek, melynek legfőbb kincse ő maga.

Minthogy ez az örökség maga az Isten, záloga sem

1 Péter I. 4, 14.

2 Efez. 1, 14.