Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Harminckettedik fejezet

HARMINCKETTEDIK FEJEZET.

411

hogy ha nem is a mi alapítónőnk állott volna előttünk, mégis lábaihoz borultunk volna, hogy tisztelhessük benne a Szentlélek templomát, mint tette több világi és a székesegyház egyik nagyon jámbor kano- nokja, ki előtte föltárta lelkiismeretét. Fátyolából kis darabokat vágtak le, hogy ereklyéül őrizzék.»1

Mikor Aosta völgyéből elindult, különös dolog történt. A tartomány helytartója, Derriard, magára vállalta, hogy megfogadja a gyaloghintóvivőket. «Volt köztük egy idegen, ki rendkívüli erejével tűnt ki. Könnyen vitte a terhet, melyet más három alig tudott fölemelni. A vivők alig tettek néhány lépést drága terhök alatt, ez az ember, kit a vidéken a legerősebbnek és legügyesebbnek tartottak, inogni kezdett, minden tagjában olyan terheltséget érzett, hogy a hihetetlen erőlködés dacára, mely egész testéből kisajtolta a verítéket, sem bírta tovább a hintót. A helytartó fenyegetni kezdte, a vesszőcsapásokat sem kímélte, hogy tovább hajtsa. De a szerencsétlen ember hirtelen gyengeségében összegörnyedt terhe alatt s végre is elejtette. A rendkívüli eset nagyon meglepte a helytartót, azért kutatta az okát. Megparancsolta a remegő, hü- ledező embernek, próbálja elgördíteni a követ, melyre mutatott. S bámulatos! A hatalmas sziklát, melyet három-négy erőteljes ember is bajosan tudott volna megmozdítani, olyan könnyen fordította tetejére s gördítette oldalt, mintha játszott volna vele. Leírha1 Relation manuscrite du passage de notre très digne mère de Chantal au monastère de la Visitation du val d’Aoste. A négy szemtanútól hitelesített tudósítást az annecy-i régiségtárban őrzik.