Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Harminckettedik fejezet

396

SZENT CHANTAL ÉLETE.

ben Istenről esett szó. Remegés fogta el, mikor imára kellett mennie, különösen szent áldozáskor, midőn bűneinek tudata és Isten szentségének gondolata, mint két éles tőr járta át szivét. Félt a lelki olvasástól, melyen azelőtt annyi szeretettel csüngött, mert Istenről szólt. Megvallotta egy nővérnek, hogy mikor az ebédlőben olvasnak, gyilkos fegyverek sebzik szivét. Eddig ha a leghevesebb fájdalmak kínozták is szivét, legalább megőrizte világos ítéletét mások vezetésére. Ezentúl ezt is elvesztette. Hivatalos kötelessége most a legijesztőbb kisértések forrása lett. Ha fájdalomról beszéltek előtte, már érezte azt; ha bűnt említettek, azt hitte, hogy elkövette. Történt, hogy Blonay anya lelki küzdelmeiről beszélt neki. «0 anyám, kérte szentünk összetett kezekkel, könyes szemmel, ne folytassa, meglep a kisértés, már rám mereszti szemét, megtámad.» Egy másik nővérhez pedig így szólt: «0, ha ismerné lelkem siralmas helyzetét ! Az összes kisértések, melyekről leányaim beszélnek, rám támadnak. Isten számukra vigasztaló szókat sugall nekem, én pedig megmaradok tehetetlen nyomorúságomban. Nem kell-e jó főnöknő segítő karjaiba kívánkoznom, ki kivezessen a kínzó sötétségből ?»

Csodás tünemény, az elmélkedés örökös tárgya ! Az erős asszony, a világos, biztos értelem megsemmisítve, leverve, önmagával tehetetlenül tapogatódzik a lelki élet útján, melyet másoknak annyi tudással jelölt meg s a melyről oly megkapóan beszélt, minden homályba vész előtte. Az Isten alázatosságra szoktatja, így nevelte a nagy szenteket is, kiket a történelem megcsodál. Holtakat támasztottak föl, előre mondot-