Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 2. kötet - 67. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1904)

Harmincadik fejezet

358

SZENT CHANTAL ELETE.

tétből büntet. Elgondolhatod, mily buzgón imádkozunk a kedves leányért és megszomorodott övéiért. Megvallom, türelmetlenül várom a további híreket.»1 A hír nem váratott magára. Chantal anyát egészen megtörte a fiatal báróné halála. Mégis csak egy szava volt: «Isten adta, Isten elvette, legyen áldott az ő szent neve !» Napokon át ismét abba a mély csendbe és lehangoltságba merült, mely hasonló körülmények közt mindig jelentkezett, mert szive nagyon elérzéke- nyült, ha szeretteit elvesztette.2

«Szobájában voltam, írja Marigny anya, félórával azután, hogy Chantalné halálát megtudta. Azt mondta nekem : «Nem hittem volna, hogy a természet annyira erőt vesz rajtam; mert ha állok, mikor a bourges-i érsek levelét olvastam, biztosan összeesem, annyira meg voltam indulva. Megboldogult szegényke, halála mégis roppant fájdalmasan érint. Már rég nem voltam ilyen szomorú. Azt hiszem, fiam halála sem tört meg annyira. Istenem, ki hitte volna ezt erről a leányról? Nem ismertem nőt, kinek hosszabb életet jósoltak volna. Hiába, a látszat csal! Azután a kis Chantal kisasszonyról beszéltünk. Azt mondta : «A szent Szűz lesz az édes anyja», s csendesen hullottak a könyek szeméből».3

Pár nap múlva így ír unokatestvéréhez, Neufchéze püspökhöz: «Ah, elmondjam-e, mily mély sebet vágott szivemen szegény leányom halála, kit úgy

1 Lettre de sainte Chantal, a 15. levél.

2 Mémoires de la mère de Chaugy, p. 213.

3 Mémoires de la mère Dorothée de Marigny. Procès de béatification IL, p. 951.