Bougaud Emil: Szent Chantal élete és a visitatio-rend eredete. 1. kötet - 66. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1903)

Ötödik fejezet

ÖTÖDIK FEJEZET.

173

sem tartotta helyénvalónak. Csak nem akart benne semmi emberit megszenvedni, a mi türelmetlenséget, uralomvágyat árult el, semmit, a mi a szelídségnek, szeretetnek árthatott volna. «Mi keserűbb az éretlen diónál? mondotta, s ha befőzik, édessé válik. Ép így a szemrehányást is keserű természeténél fogva, be kell főzni szeli őséggel és a szeretet tüzén fölforralni; mindjárt barátságosabb, szeretetreméltóbb, egészen kellemes íze lesz.»1 Rendes szavajárása volt : «A jó saláta készítéshez több olaj kell, mint ecet és só».1 2

Ha az ember csak felületesen nézi a dolgokat, a helyett, hogy mélyükre hatolna, könnyen azt képzeli, a szelídség a gyengeséggel érintkezik. Egyáltalán nem. Sőt épen az erőszakosak gyengék; engednek a kívülről jövő hatásnak, mert magukon uralkodni nem tudnak. «Boldogok a szelídek, mondja az Úr Jézus, mert ők bírják a földet». (Máté 5, 4.) Szalézi szent Ferenc ilyen ember volt és talán semmi sem figyelemre méltóbb benne, mint szelídségének erélylyel egyesülése. «Másokkal meg tudta szerettetni magát, mondja Camus püspök, de nem kevésbbé értett, ha nem is a megfélemlítéshez, tekintélye megőrzéséhez. Az iránta való tisztelet azonban szeretetből származott; én magam is többször láttam, hogy félnek tőle, nem annyira nemtetszésétől (mert neki semmi sem okozott kellemetlenséget; a kellemetlen és terhes dolgok neki kellemesek voltak), mint inkább, hogy nem tud1 Esprit de saint François de Sales tome I. p. 5.

2 Ugyanott.