Meschler M.: A Szentlélek Isten. Elmélkedések - 65. évfolyam (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1902)
Ötödik fejezet. Az Istenember
34 Istenember Szive és lelke olyan volt, mint a víz síma tükre, mely a Szentlélek leggyöngédebbfuvalmát is megérezte; olyan, mint egy csodás hárfa, mely a Szentlélek Isten ujjának érintésére a maga tökéletes lágyságával és színezésével zengi az akkordot. Egyedül itt, az istenember Szivében, volt korlátta- lan úr. Láttuk, hogyan követte mindenben a Szentlélek sugallatát. De a mi az Üdvözítő Szivét leginkább megkedveltette a Szentlélekkel, az volt, hogy a teremtmények iránt érzett sze- retetének egész bőségét magába fölvette és azt életében megtestesítette s hogy ezt a Szivet tetszése szerint az emberek javára, szeretetének eszközéül használhatta. Senki által sem tett annyi jót velünk a Szentlélek, mint az Üdvözítő által. S ez a sok jó mind a Szentlélék legdicsőbb templomává varázsolta az isteni Szivet. Az Istenembernek ezalelkületeszóban és tettben külsőleg is megnyilatkozott. Názárethi föllépésekor elismeri, hogy minden adományát és jelességét, melylyel emberi természeténél fogva rendelkezik, a Szentiéleknek köszöni. — Tanításában elismerte a Szentlélek istenségét, megismertette velünk származását az Atyától és a Fiútól, föladatát és működését az egyházban, a mint ezt különösen az utolsó vacsorán mondott beszédében látjuk.1 Senki sem fejtette ki eddig oly világosan és érthetően a Szentlélek méltóságát. «Ha valaki az Emberfia ellen szól» - mondja az Üdvözítő — «megbocsáttatik : de, a ki a Szentlélek ellen szól, nem bocsáttatik meg neki sem e világon, sem a jövendőn.»2 Miért ? Mert a Szentlélek a szeretet, a csodáknak és jövendöléseknek, az isteni igazság e két nagy és csalhatatlan bizonyítékának lelke. Ki ezeknek ellenáll, ezeket utasítja vissza, az úgy látszik — csupa gonoszságból vétkezik, elzárkózik minden elől, mi a bűntől távoltarthatná s azért az ilyen számára a dolgok rendes menete szerint nincs szabadulás. Az Üdvözítő az egész egyházat a Szentlélek kezébe tette le. O csak az anyagot gyűjtötte az egyházhoz s megadta a szükséges erőket, de az élet a Szentlélektől van. Az Üdvözítő szerezte meg a megváltás érdemét, de azt a Szentlélek akarata 1 1 Ján. 14, 16. 17. 26. V. ö. 48. fej. 2 Máté 12, 32.