Meschler M.: A Szentlélek Isten. Elmélkedések - 65. évfolyam (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1902)
Negyedik fejezet. A külső megnyilatkozás módjai
25 körülfogja, sőt elárasztja s betölti szeretetünknek és gyönyörűségünknek egész mértékét, mint szent Ágoston mondja: «A Szentlélek az Atyát és Fiút egybekapcsolja s minket is e kettős kapocsba zár».1 Azért méltányos, hogy már most hitben, szeretetben és szent kívánságban e boldogító kincs felé irányítsuk szivünket s azt lélekben már előre lefoglaljuk. NEGYEDIK FEJEZET. A külső megnyilatkozás módjai. Eddig a Szentléleknek benső, személyes dicsőségét szemléltük, melyet a Szentháromság ölében élvez s a melyet ott fejt ki. A végtelen fönségnek, boldogságnak és szeretetre- méltóságnak benső, láthatatlan birodalma ez önmagában s a másik két isteni személylyel egyességben. De Istennek s így a Szentléleknek külső birodalma is van, igen dicsőséges birodalma önmagán kívül, melyet látunk és észreveszünk, mely teremtményeinek hatalmasságában, változatosságában nyilatkozik meg. Az egész teremtés nem más, mint az isteni életnek közlése, hogy úgy mondjuk, átömlése a teremtményekbe, Istennek mérhetetlen tükörképe. Épen azért, mert a teremtés Istennek műve, nemcsak természetében és állagában, mint értelemmel fölruházott, tökéletes, személyes s végtelenül hatalmas lényt állítja elénk az Istent, hanem úgy is, a mint három személyében él és működik. A teremtés természeti és térmészetfölötti módon mutatja be és nyilatkoztatja ki az Istent, a mint a gyermek atyjának és anyjának emberi természetéről nemcsak általánosságban tanúskodik, hanem személyes tulajdonságaikról is, arczvonásaiban és kedélyében ; úgy a teremtés is lehet a Szentháromság tükörképe, még pedig kétféle módon: 1. a mennyiben mi helyezzük az isteni személyekhez való viszonyt a teremtményekbe; 2. a mennyiben az isteni személyek lépnek a teremtményekkel 1 De Trinit. I. 7. c. 6.