Meschler M.: A Szentlélek Isten. Elmélkedések - 65. évfolyam (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1902)
Tizenkilencedik fejezet. A legméltóságosabb Oltáriszentség
121 mely a keresztény hadsereg sorait föllelkesíti s egyszersmind a legszebb hála azon szeretetért és kegyelemért, melyet a bérmálás szentségében nyertünk. TIZENKILENCZED1K FEJEZET. A legméltóságosabb Oltáriszentség. A legméltóságosabb Oltáriszentség egyrészt lényegénél és tartalmánál fogva, mely nem kevesebb, mint maga Krisztus, másrészt kiváló hatásainál fogva a legfönségesebb, legmagasz- tosabb szentség. Az összes szentségek czélja és koronája. Azért itt is figyelembe kell vennünk a Szentlélek viszonyát, mely kétféle módon is megnyilatkozik: 1. a legméltóságosabb Oltáriszentség eredetében és általános jellegében, 2. — hatásaiban. 1. Az Oltáriszentség lényege Krisztus Jézus igaz teste és vére : maga — Krisztus, ki a kenyér és bor színében egész lényével jelen van, hogy magát feláldozza s nekünk eledelül adja. — Az Oltáriszentség áldozat és szentség egyaránt. Az áldozat az átváltozásban történik, mely alatt Krisztus a kenyér és bor színe alá rejtőzik, az áldozásban pedig kiosztatik és -— magunkhoz veszszük a szentséget. Az Oltáriszentségről, mint áldozatról, már az egyház papi hivatalánál szóltunk, itt csak mint szentséget tárgyaljuk. Már az Oltáriszentség eredete és jellege is a Szentiélekre utal. Krisztus, az Istenember, alapította a szentséget s hatásait tisztán isteni erejével idézte elő, noha szent embersége is közreműködött, mint — fönséges eszköz. Csak isteni erő művelheti azokat a csodákat, melyek a szentség alapításában rejlenek. És mikép Krisztus az Oltáriszentséget mint Isten rendelte el, akkép, mint Isten vette már eleve tervbe. Az Oltáriszentség mindenekelőtt a szeretet, az örök, vég- hetetlen szeretet szentsége, mely itt mindent egy gyújtópontba akar egyesíteni s ebben találékonyságának s működésének foglalatját adni. Az Oltáriszentségben lángol Istennek önmaga iránt való
