Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)

Előszó - Előszó a második kiadáshoz

45 6. Hol a következetesség? (K. elnök levele.) Kedves W. ! Utolsó levelem végső sorainak megfelelően, kezembe veszem a tollat. Első sorban múltkori nyilatkozatodra térek vissza, hogy t. i. «az égre szóló váltó» dolgában mi katholikusok sem vagyunk jobb helyzetben, mint ti protestán­sok. Midőn «protestánsokról» beszélek, akkor azok hívő részére gondolok, kik még hisznek a személyes Istenben és Jézus Krisztusban, az ő Fiában, a mi Megváltónkban. Azok, kik ezt a hitet elvetették, a legszerencsétlenebb emberek a világon. Olyanok ugyanis itt a földön, mint a nyilt tengeren iránytű és kormányos nélkül hányatott hajó ; ezen a világon nem remél­nek jobb jövőt, a halál után, a túlvilágon pedig örök szenve­dés vár reájuk, ha meg nem térnek Istenükhöz, Teremtőjük­höz. Itt tehát nem beszélek ezen hitetlenekről, hisz ezek nem is akarnak igényt tartani arra «az égre szóló váltóra». A pozitív protestánsok ellenben határozottan állítják, hogy nekik is volna ilyen váltójuk, még pedig jobb, mint nekünk katholikusoknak. Igazán van nekik? Határozottan nem-mel felelek! Hogy «az égre szóló váltó» jó legyen, szükséges, hogy a vallási rendszerben, melyen alapszik, ne legyen belső ellen­mondás. Ha ez nincs úgy, akkor korhadt az a rendszer, nincs meggyőző ereje s reményeinknek nem nyújt szilárd alapot. A katholikus hitrendszer ment az ilyen ellenmondásoktól, mert egész terjedelmében következetes, összhangzó tanrend­szer; ezt még ellenfelei is sokszor elismerik. A protestantizmus azonban a legkiáltóbb belső ellenmondásokban szenved. Először míg egyrészt a szabadkutatást írja zászlajára, másrészt híveit s különösen pásztorait meghatározott hitvallá­sokra kötelezi, a milyenek az apostoli, niceai, athanazi hitval­lás, valamint a lutheránusok, illetve kálvinisták és mások hit­vallásos iratai. Ez pedig tökéletes ellenmondás. A korlátlan szabadkutatás híve nem kötelezheti magát egy meghatározott hitvallásra, még a személyes Istenben való hitre, sőt még a mennyiségtan legbiztosabb igazságaira sem. Ellenben a ki

Next

/
Oldalképek
Tartalom