Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)
Előszó - Előszó a második kiadáshoz
26 tem meg mindazt, a mit ti egy hosszú életen át élveztetek. És ha ti annak az előnynek örvendtek, hogy az isteni kegyelmek kincseinek már gyermekkorotoktól fogva vagytok részesei : én azzal dicsekedhetem, hogy ezeket nem gyermekkoromból hoztam magammal öntudatlanul, hanem teljes öntudattal tettem szert reájuk és ez annyi, mintha egy koldusasszony királynévá lenne».1 Hahn grófnőnél nyugodtabban nyilatkozik nem sokkal megtérése után Linder Emilia festőnő. Steinle festőnek következőleg ír Frankfurtba : «Utolsó soraim oly rövidek, oly igen rövidek voltak; de az örvendetes hírt önnel akartam legelőször tudatni s e célra a legrövidebb értesítés is elégséges volt. Azóta hat hét telt el immár s azt hiszem, örömére fog szolgálni az a hír, hogy napról-napra új boldogság fakad számomra és Istennek mindig újabb és nagyobb kegyelme indítja meg lelkemet. Tudom ugyan, hogy Ön erről soha, legkevésbbé sem kételkedett, de minden újabb tanúskodásom új örömet jelent, különösen Önre nézve, a ki irányomban mindenkor oly szives érdeklődést tanúsított. Óh, kedves Steinle, milyen szép, mily nagyon szép megnyugodni az egyház kebelén ! Napról-napra kérdezem magamtól: De miért épen én? Miért jutott ép nekem osztályrészül ez a kegyelem és nem annyi sok másnak, a kik talán érdemesebbek lettek volna erre ? Hogy jutottam én hozzá’? És nem tudok más okot találni, mint hogy számos hű és Istenhez közel álló lélek imádkozott érettem, imádkozott oly fáradhatlanul, hogy a jó Isten végre is nem tudott könyörgésüknek ellenállani. Óh, hányszor, hányszor kell fölsóhajtanom, mint Ön tévé : Dicsőség és dicséret az Istennek mindörökké ! Most értem csak a szívnek mély érzését és szakadattanul megújuló óhaját : Óh bárcsak mindannyian ebbe a nagy egyházba gyűlnénk, óh bárcsak mindnyájan átéreznék, milyen jóságos, milyen kimondhatatlanul jóságos az Úr ! mennyire fölülmúl könyörületessége minden emberi gondolkozást és képzelmet. Kedves Barátom ! imádkozzék, könyörögjön érettem az Úrhoz, hogy e kegyelmeket — nem mondom, — meg1 1. Rosenthal i. m. I. kötet II. részének 458. oldalát.
