Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)
XXXII tán a gyarapodás összege 57 kötet és 26 füzet. Ebből vétel útján 9 kötetet szereztünk be, a többivel bőkezű ajándékozók gazdagították könyvtárunkat, melynek jelenlegi állománya így 7987 kötet és füzet. Lehetetlen, hogy ezzel kapcsolatban hálásan meg ne emlékezzünk nemeslelkű adományozóinkról, kik könyvtárunk gazdagításához hozzájárulni kegyesek voltak. De különösen hálás köszönetét kell mondanunk Városy Gyula dr. kormányzó Urunk O méltóságának, ki Calderon műveinek 22 kötetével és Várossy Gyula országgyűlési képviselő úrnak, ki saját műveivel ajándékozta meg Iskolánkat. Ezekben vázolható röviden, de hűen a lefolyt év története. Hogy híven teljesítettük-e kötelességünket s érdemesek vagyunk-e mélyen tisztelt pártfogóink nagyrabecsült jóindulatára, avagy kevesebbet tettünk, mint a mennyit kellett volna, annak megítélése nem hozzánk tartozik. De él bennünk a szilárd meggyőződés, hogy sértetlenül és érintetlenül adjuk át zászlónkat az utánunk következő nemzedéknek. Lehet, hogy majd méltóbb utódoknak kezébe jut és sereggé növekszik az ideálokért lelkesedő kicsiny csapat, mely körülötte küzd s lehet, hogy majd épen m. t. vendégeink fognak elismerés helyett koszorút nyújtani a lelkes ifjú levitáknak : mi akkor is nyugodtan válunk meg működésünk e terétől, mert bátorít bennünket az a biztató öntudat, hogy munkálkodásunk nem volt hasztalan, mivel mindazt, a mit tettünk, Istennel tettük a Hazáért!