Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)
Előszó - Előszó a második kiadáshoz
230 lehetetlen. Ez bárminemű tárgyra (világosabban vagy homályosabban) irányuló ismeret azonban részint állapotszerű (habitualis), részint tényleges lesz, mivel a szabadakarat megmarad s így a figyelmet erre vagy arra terelheti. Mindazáltal bár egyrészt az értelem fölszabadul, másrészt igen üdvös korlátokat veszít. Tapasztaljuk ugyanis, hogy az emberi ész nagyon gyarló és azt a keveset se tudja tökéletesen fölfogni, a mit érzékei közvetítnek. A ki az emberi elme tévelygéseire csak futó pillantást vet ; a ki a nép gyakran együgyű fölfogását s a fensőbb körök gyakran tehetetlen habozását szomorodott szívvel látja; a ki főleg a pogány ó-kornak széles e világra nehezedő erkölcsi és szellemi sivárságát egyetlen egyszer is figyelemre méltatta ; a ki még annál is ijesztőbb helyzetre akad fölvilágosodott korunk pogány s vad népeinél : annak fölösleges bizonyítani, sőt mondani is, hogy az emberi ész gyarló s az emberi lélek gyönge szellem s azt a keveset se bírja jól fölfogni, a mit érzékei közvetitésével megismer. Ámde lélektani igazság, hogy több tárgyon jobban megoszlik a figyelem s a figyelemmel az értelem behatóbb ereje — pluribus intentus minor ad singula sensus ; — következőleg, ha az értelem jövő állapotában több egyedet is ért, de annál homályosabban, illetve kevesebb világossággal, kivéve mindazt, a mit már e földön világosan és mélyebben megismert, mivel tudománya és gondolkozása el nem pusztulhat. Innét a gyermek, a ki nálunk még eszméletén se volt, a jövő életben öntudatát egészen megnyeri ugyan, mert a halál a szervezet gátló befolyását azonnal elhárítja, de tökéletes tudása soha sem lesz, mivel az emberi értelem több tárgyon megoszolt figyelmével, vagy a természetének kevésbbé megfelelő mód miatt, némi homályban és nagyjában fog érteni, a mint az angyali Mester röviden, de jellegzően mondja. Másrészt az is bizonyos az előbbiekből, hogy a jövő életben az öntudat mindig világos s ezért mondtuk, hogy némi homályban, mert se a homály nem lehet ott teljes, se a természetes világosság a legtökéletesebb. Ha tehát értelmünk az életben kevesebb tárgyat ismer, mégis homálytalanabbul ismeri. Az emberi ész, tekintve alsóbbrendűségét, nem is oszlik meg nagyon sok tárgyra figyelve, hanem
