Hammerstein Lajos: Boldogságunk az Egyházban - 63. évfolyam (Budapest, Stephaneum, 1900)
Előszó - Előszó a második kiadáshoz
207 utánunk mondják és hallgatólag utánunk szótagolják».1 Mindezen tények tehát igazolják, hogy szellemünk élete hangjelekben s általán külsőleg nyilvánulni szeret s le is tükröződik. Ebből önként következik, hogy a legszellemibb foglalkozás is rendesen kihat szervezetünkre s a puszta gondolatfűzés is elfárasztja testünket, különösen a hangjelzés hajlama miatt; annál inkább, ha a szellemi munka a szemet bágyasztja el, mint olvasásnál, vagy azonfölül is számot tart testi erőnkre, például az írásnál, a különféle kísérletezéseknél, könyvtárban való búvárkodásnál. No meg a szervezet amúgy is veszt munkaerejéből, új üdülésre, új táplálékra, új alvásra van szüksége, melyek nélkül tengődik, sőt előbb-utóbb elpusztul. Ha pedig a kimerült test a külső világ közvetítését megtagadja, a lélek sem lehet öntudatánál, világos eszmélet nélkül azonban fen- sőbb szellemi tevékenységeket nem fejthet ki. Ha azonban öntudatára ébredt, szellemi tevékenységeit önállóan végzi s nem szorul szükségképen a szervezet támogatására. Olyfor- mán van ez, mintha valaki föl akar menni például a padlásra; persze, hogy létrára van szüksége, de csak addig, míg fölér, odafönn azután szabadon járhat-kelhet. A lélek is jelen életmódja szerint, érzékei révén emelkedik öntudatra, de ha már egyszer fölemelkedett, akkor önállóan is működhetik; szellemi műveleteit önállóan végzi, érzékléseit ellenben a szervezet közvetítésével. Nincs mit rettegnünk tehát az anyagelvűség híveitől, midőn azzal iparkodnak tönkretenni, hogy a szellemi élet többnyire a testivel párhuzamosan fejlődik; s a gyermeki értelmet, valamint a gondolatnak a kimerült szervezetben való tehetetlenségét vetik ellenünk. Hiszen e tények a test és lélek szükségszerű kapcsolatából s az emberi szellem jelen létmódjából okvetetlenül, törvényszerűen következnek. Ám nem hiába tettük hozzá : többnyire, mivel ama testberögzött világszemlélet cáfolatára hatalmas ellentényeink is vannak és a lélek jelen létmódja szerint, mivel ha a test és lélek szükséges egyesülése megszűnik, akkor az egyesülés okozata sem állhat fönn. Scheidemacher, i. m. 174. old.
