Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)

Negyedik könyv. 1846-1868

331

bekülte lemondását. Nem fogadta el. Lavingtoni hívei, kiknek mindegyike szívéhez nőtt, erősen remélték, hogy nem fogja őket elhagyni. Püspöke ugyanezen 1850. év november 8-án megengedte neki, hogy a telet Itáliában töltse. Gondoltak-e arra, hogy a kétkedés e nemes áldozataira az apostolok sírja Betlehem vonzó alakjává válik, a hol Krisztus bőven osztogatja a világosság és béke kegyelmét mindazoknak, a kik keresik? Manning ekkor még hitte, hogy az általa fölvett szent rendek érvényesek. Egy ízben Lockhart asszony Chichesterben azt kérdezte tőle: «De, főesperes úr, teljesen biztos Ön anglikán rendjeinek érvényességéről?» — «A mily biztos vagyok Isten létéről» — válaszolt hamarjában Manning. Máskor meg Arun- delben öt órai vita után, melyet e kérdésről Tierny tiszteletes- sel tartott, így kiáltott föl : «Tehát Ön nem tart engem őszintének ?» Sohasem küzdött annyit Isten ellen ; nem tudott belenyugodni a gondolatba, hogy ő csak egy közönséges világi, míg végre önként megadva magát, így szólalt meg: «Im, itt vagyok : Pál, Krisztus foglya.»*

Rómában még jobban felvilágosult elméje e fontos kérdésben. Teljesen meggyőzve tért vissza hazájába.

Maga beszélte el, hogyan végezte az anglikán istentiszteletet utoljára. Londonban a Buckingham-téren álló kápolnában történt. Barátja Gladstone oldala mellett térdelt. «Áldozáskor — beszéli Manning — így szóltam hozzá : Én nem áldozhatom többé az anglikán egyházban. Lölkeltem e szavakkal : szent Pál van oldalad mellett. Jöjj ! s kezemet vállára tevém. Gladstone ellenkezett. Én eltávoztam, Gladstone ott maradt, a hol hagytam.» Ezen időben halt meg a canterbury-i érsek. Albert herczeg fölkereste Manninget s így szólt hozzá: «bontolja meg a dolgot, Sir, ne hagyja el az anglikán egyházat; mi Önt akarjuk kinevezni canterbury-i érsekké.» — «Mily súlyos kísértéstől menekültem meg!» -válaszolt Manning nyugodtan.

A hitvallást, miként Hope-Scott, a Larm-utczai kápolnában tette le 1851-ben fekete vasárnapon. A rá következő virágvasárnapon fölvette a bérmálás szentségét és a nagyobb rendeket.

Dublin Review, 1850. 436. 1.