Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)
Negyedik könyv. 1846-1868
298 jed. Igen sok hívő erős kísértésnek van kitéve, hogy elhagyja saját egyházát a rómaiért. E helyzet nem hibánk, hanem szerencsétlenségünk szüleménye. Nem tudván változtatni rajta, türelemmel kell várnunk, míg lecsillapul és eltűnik. De, Méltóságos Uram, ezen egyen kívül mennyi nehézség van, melyeket csak a magunk rovására írhatunk, a melyek csak végzetes hiba eredményei ! Ha azon életszentséggel bírnánk, mely a szent egyház viruló gallyává avatna bennünket, akkor minden nehézség elenyésznék. Hiszünk, vallunk ma is mindenféle alapvető tanokat; de egy sincs kifejtve. Azon a ponton vagyunk, hogy már-már mindenki előtt természetesnek tűnik föl az, hogy «Isten mi nálunk az igazságon kívül esik.» «Honnan e háborúságok és e szóviták közöttetek?» — kérdezhetné tőlünk is az apostol; honnan e nyilvánvaló, belső megoszlások oly kérdésekben, melyeket minden körülmények között alapvetőknek kell tartanunk? — de gondolhatjuk, hogy hitünk többet ér, mint beszédünk; — de honnan e vitatkozások az eretnekség nevéről, a szent igazságról, melylyel Üdvözítőnk bennünket a keresztségben megajándékoz? Honnan a testvér elnevezésnek mint gonosztevőnek visszautasítása? Honnan van, hogy nem tudjuk egymást megérteni? Mindez - fájdalom nemde még nagyobb zavar, mint a bábeli, melyet Isten az emberekre bocsátott, hogy lehetetlenné tegye a torony építését, ama toronyét, melynek a végre kellett volna épülnie, hogy ne legyen üres szóbeszéd és szálló ige az egység, melyet egymásnak ígértek? Egy részről a világiak — vezér nélkül szűkölködnek, ki őket irányítaná. Más részről a «pap ajkai» nem dicsekednek oly tanultsággal, mely világítana akár magának, akár másoknak. Azt a tant, melyet a papok egyaránt tisztelnek, különfélekép osztják föl maguk közt; az oktatók két nagy táborának egyike azt hajtogatja, hogy a másik végzetes hibába esett... Az ily háborgó egyházat még a legjobb szándékúak sem ismerik el szívesen az igazság alapjául és oszlopául. Hogy ez ingadozásból megszabaduljanak, oda állanak, a hol — remélik — találnak valakire, a ki vezetőjük lesz, a ki megengedi, hogy ellene mondjanak a szabad kutatás elvének, melyről tud-