Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)
Harmadik könyv. 1832-1845
252 áll, hogy sokkal szabályozottabb vallásos életre szenteljem magam, mint a milyent eddig folytattam. De nehezemre esik e vágyat még püspökömnek is megvallani, mert önhittnek tűnhetik föl előtte s oly nyilatkozatra késztet, mely rám nézve czéltalan. Mit tettem hát, hogy a világ följogosítva érzi magát, mikép számonkérje tőlem magáncselekedeteimet, melyeket oly helyen viszek véghez, a hová senkit nem hívogatok? Miért ne élvezném én is azt a szabadságot, a mely mindenkit megillet ? Sokszor vádolnak arról, hogy igazi szándékaimat illetőleg titkolódzóm és nem vagyok őszinte; de hiszen senki sem szereti jó föltételeit a világ előtt kikürtölni akár azért, mert ezt a legelemibb illendőség úgy kívánja, akár azért, mert attól tart, hogy ez szerencsés megvalósulásukat akadályozná meg. A nélkül, hogy ezért bárkit hibáztatnék, úgy hiszem, sőt tudom, hogy nagyon kíméletlenül bánnak el velem, midőn a köztem és lelkiismeretem közt fölmerült szent kérdéseket a nyilvánosság elé viszik. Szabad egy, bár sántikáló hasonlattal élnem? Képzeljen el egy valakit, a ki házasodni készül. Vájjon szívesen venné ez, ha látná, hogy az ő dolgát a hírlapokban tárgyalják és a ravaszság és kétszínűség vádjának terhe alatt fölvilágosításokat és részleteket kérnek tőle? Azon elhatározást, melyről beszélek, egyedül saját magamra való tekintettel tettem. Bármily emberi lény közreműködésének mellőzésével, egyedül személyes sikeremre vagy kudarczomra való tekintettel, az emberek gáncsolásának vagy helyeslésének teljes figyelmen kívül hagyása mellett vettem azt czélba. Már régi tehát ez az elhatározásom, melyet, úgy érzem, Isten sugallt, melylyel ép oly kevéssé sértem meg az egyház törvényét, mintha megházasodnám. Felelős lennék érte, ha nem valósítanám meg úgy, a mint a kegyes Gondviselés alkalmat nyújt rá. Megvalósításában nem törődöm semmi mással, csak magammal a nélkül, hogy bármily egyházi vagy világi következményeire tekintenék. Egyúttal igen fölbátorít az a tudat, hogy Isten néhány embernek szívébe ama szükség érzetét oltotta be, hogy személyes épülésünket ugyanazon eszközökkel mozdítsuk elő. Nagyon természetes az az óhajtás, hogy bár élvezhetném az ő jelenlétöknek és bátorításuknak
