Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)
Harmadik könyv. 1832-1845
244 szemben csak annyiban követelhet magának jogokat, a menynyiben törvényesen a katholikus egyház egyik ágának tekinthető; Tekintve azt, hogy ha az eretnekséget akár egyenesen, akár közvetve elismeri, ez által elveszti azon jogát, hogy ily kiváltságra igényt tarthasson ; Tekintve azt, hogy ha az eretnekeket közösségébe fogadja a nélkül, hogy tévelyeik formaszerinti megtagadását követelné tőlük, ez annyi, mint az eretnekséget közvetve elismerni ; Tekintve azt, hogy a lutheránizmus és kálvinizmus a szentírással kétségtelen ellentétben álló eretnekség, mely három századdal ezelőtt keletkezett s keleten épúgy, mint nyugaton kárhoztatva lön; Tekintve azt a tényt, hogy Angolország Főtisztelendő Primása és egyházunk több méltóságos főpapja fölszentelt egy püspököt, kinek az a rendeltetése, hogy lelki joghatóságot gyakoroljon a keleti protestánsok, azaz lutheránus és kálvinista hitközségek fölött (a parlament legutóbbi ülésszaka alatt megszavazott törvény erejénél fogva, a mely Ő Felsége III. Oyörgy uralkodásának huszonhatodik évében kiadott ily fölírású rendeletnek módosítványa : «Fölhatalmazó oklevél a canterbury-i és york-i érsekek számára, hogy oly angol alattvalókat vagy honpolgárokat, kik O Felsége joghatóságának területén kívül élnek, püspökökké szentelhessenek») és ezen felekezetek tagjait nem kivételesen, hanem általában fölmentették azon kötelezettség alól, hogy tévelyeiket megtagadják és az egyházzal kibéküljenek, minek következtében az ezen felekezetek által vallott tanokat implicite elismerték; Tekintve végre, hogy Angolországban az egyes püspökségek oly szoros kapcsolatban vannak egymással, hogy a mi az egyikben hivatalos módon történik, az szükségképen a többit valamennyit érinti: Ezen okok alapján én, mint az angol egyház papja s az oxfordi szent Mária egyház plébánosa, lelkiismeretem szavára hallgatva, ezennel tiltakozom a fönnebb említett intézkedés ellen s azt, mint olyat, a mely egyházunkat legerősebb alapjától megfosztja és szervezetének megbontására irányul, rösszálom. 1841. november. Newman János Henrik..