Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)
Harmadik könyv. 1832-1845
141 elbűvölt tekintetükkel társaiknak is elárulták. Külső megjelenése csak növelte a hatalmas vonzóerőt, mely egész lényéből kiáradt. «Termete — írja Froude — a középszerűnél magasabb, nyúlánk, sovány; nagy feje, arczvonásai, orra, füleinek alakja olyan, mint Julius Caesaré, s azt hiszem, hogy vérmérséklete is. E két ember ritka fokban volt megáldva a jellemnek ama sajátságos tekintélyével, mely őket a helyzet uraivá tette, egyéni utakat nyitott számukra s őket e világ hatalmasaivá alakította. Ezen adományaikkal világos értelmi felfogást, minden sablonszerűnek megvetését, makacs és uralkodni vágyó hajlandóságot egyesítettek, mely utóbbi tulajdonuk azonban nem nélkülözte a vonzó kellemet, a szelídséget, a szív és a szándék őszinteségét. A természet mindkettőjüket vezérszerepre alkotta, azzal a képességgel áldván meg őket, hogy társaiknak s híveiknek legbensőbb hódolatát vívják ki maguknak. E hódolat talán mindkettejüknél inkább személyükhöz fűződött, mint azon ügyhöz, melyet képviseltek.» «Newman — írjaMozLEY — fejét nem hordozta magasan, nem fitogtatta termetét ; midőn beszélt, nem állt meg egy helyben, hanem mintha mozdulatainak gyorsaságát akarná megkönnyíteni, kissé előrehajlott testtel önkéntelenül ide-oda járt. Járása olyan emberre vallott, a ki dolga után megy és nemcsak sétál. Magatartásában nem volt semmi büszkeség, tekintetében semmi bizalmatlanság. Nagy és éles szeme belátott az emberek szivébe, a dolgok mélyére. Azt mondta volna az ember, hogy nem e világra való.» «A ki hallotta e korban mondott beszédeit, — teszi hozzá Froude — soha sem tudja azokat elfelejteni. Úgy látszott, hogy mindegyikünk lelkiismeretének legmélyebb titkait érinti, hasonlóan azon festett képnek szemeihez, a melyek látszólag minden jelenlevőt követnek tekintetökkel. Sohasem volt túlzó, sohasem mozgott valótlanságok mezején. Mindegyik beszéde egy-egy költemény volt, mely egy világos eszmén alapult és fönségével elbájolt.» Ki tudna ellenállni e szellemi jelenség bájának, midőn homályos délutánokon a sz.-Mária templom csarnokain végig lebeg, majd a szószékre száll s azután elragadó hangon, mely a vallásos, lágyan és kellemesen csengő zenéhez hasonlít, mély-
