Madaune abbé : A katholiczizmus ujjászületése Angolországban a XIX. században - 62. évfolyam (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1899)
Második könyv. 1799-1832
123 Istenben való nyugalmat, mely után oly sokáig sóhajtozott, s mely szinte futni látszott előle. Buzgó jámborsága gyarapodott az imában, a magányos elmélkedésben, hol a lélek a legtitkosabb redőit is feltárja Istene előtt, a hol az Isten különösebb édességgel és gyöngédséggel gyógyítja, üdíti, erősíti a lelket. Ilyenkor mindig övéihez, egykor apostoli buzgalmára bízott bringtoni híveihez repült a növendékpap szerető szíve. Buzgalmában, imájának ömlengéseiben azok mindegyikének lelkét átölelte Krisztus sebei fölött, melyeknek csókolásába ajkai sohasem fáradtak bele. Imái, fogadalmai, melyeket anglikán papsága, lelki gyermekeinek az igaz hitre való visszatéréséért Istennek felajánlott, nem képesek a hitujoncz lángoló buzgalmát lecsillapítani : személyesen akart a bringtoni néphez menni, hogy azt mindenestől megtérítse.* Ezen álom is csak rövid ideig képes szeretetének vágyait kielégíteni ; egész Angolország kell neki, mint egykor szent Pálnak az egész római császárság, s India apostolának egész napkelet kellett. De mily nagy a különbség az első keresztényeknek vagy xavéri szent Ferencz ázsiai embereinek olykor egyszerű és műveletlen lelke s a mai anglikánok lelke között! Hogyan lehet megértetni s elfogadtatni ezekkel, hogy az igaz hit inkább Isten ajándéka, mint saját eszünk szerzeménye ; hogy az egyetemek tudományossága s tanáraiknak meggyőződése még nem csalhatatlan bizonyítéka a nemzeti hit tisztaságának ; hogy végre egyedül Róma, ez a vetélytársként utált és ellenségként üldözött egyház az igazán katholikus és apostoli egyház; hogy ugyancsak nagy önámítás, ha valaki azt hiszi, hogy kivüle is Krisztus igaz egyházában él ? Az angol nemzetnek a katholiczizmusra való visszatérítését tervezgetni igazán merész gondolat volt; de e terv végrehajtásába az imánál ékesszólóbb és tevékenyebb eszközök nélkül belefogni, emberileg véve, őrültség volt. Néhány év óta, igaz, engedett egy keveset Angolországban a katholikusok elleni gyűlölet. A Test-törvény fáradhatatlan legyőzője mint valami tűzhányó, mely kiapadhatatlan hullámokban szórja égő láváját, oly erővel öntötte ki szakadatlanul * u. o.