Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 2. kötet - 61. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1898)
A májusi törvények eredménytelen végrehajtása
8 MUNKÁLATOK LXI. ÉVFOLYAM hitén alapul is : t. i. azon kijelentését, hogy mindenki, a ki a keresztsé- get felvette, a pápához tartozik. Az evangélikus vallás, a melyhez én, a mint Szentséged bizonyára tudja, elődeimhez hasonlóan alattvalóim nagyobb részével tartozom, nem engedi meg, hogy Istenhez való viszonyunkban Jézus Krisztuson kívül más közbenjárót is elfogadjunk. A vallási különbség azonban nem akadályoz engem abban, hogy azokkal, a kik vallásunkhoz nem tartoznak, békében éljek, s Szentségednek személyes alázatomat s tiszteletemet kifejezzem. V i 1 m o s.“ E két levél, melyet a porosz királyi „Staatsanzeiger“ hozott nyilvánosságra, nagy csodálkozást keltett. Róma tudvalevőleg soha sem tesz közzé semmit, ha csak igen kényszerítő körülmény nem forog fönn; soha semmi föltétel alatt sem engedi meg az idegen fenhatóságok iratait nyilvánosságra hozni. De csakhamar kiderült, mi czélja volt a porosz kormánynak a két levél közzétételével. A belügyminiszter sok ezer különnyomatú példányt osztatott szét belőlük a nép között, főleg kath. vidékeken, azon érthető utasítással, hogy ezeknek elterjesztése még megelőzze a küszöbön álló választásokat. Ez ügyben a miniszter a rajna-melléki tartományok elnökének a következőket irta : „A bonn-rheinbachi választókerületben a császár és pápa között váltott levelezés 10,000 példányát a legjobb eredménynyel osztották szét. Ha Méltóságod ily intézkedést alkalmasnak talál, akkor én fedezni fogom a költségeket. Az utasítást azonban rögtön kell teljesíteni, hogy még a választópolgárok választása előtt hasson. A belügyminiszter Eulenburg gróf.“ A tartományi elnök aztán kérdést intézett a tartományi tanácsosokhoz, vájjon „alkalmasnak“ találják-e az említett rendszabályt, a mire természetesen legtöbb helyen „igen“-nel feleltek. A táplált reményekben kétségkívül nagyon csalódtak. A kath. nép a hivatalos lapoktól megindított izgatásokra a centrumpártnak úgy az ország-, mint a birodalmi gyűlésben való tetemes megerősítésével felelt. (Lásd I. köt. 386—387. old.) Egyébiránt a pápa nem hagyta válasz nélkül a császár
