Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 2. kötet - 61. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1898)
A fordulat
316 MUNKALATOK LXI. ÉVFOLYAM rézzé vissza, a mi még hiányzik, ki biztosítsa az elért eredmények fen- maradását, ha nem a centrum ? A centrum feloszlásának más oka azon körülmény volna, hogy a népben elvesztette a talajt. Igaz ez ? Nemrég volt alkalmunk a választásoknál csapatszemlét tartani, csapataink még kereszttűzben is gyakorolták magukat, még sohasem estünk át oly heves, oly nehéz és kedvezőtlen választási harczon, s veszítettünk-e csak egy embert is ? Nem, ellenkezőleg. sok új szavazatot nyertünk, tiszteletet parancsolva állt a mi csatasorunk az ellenségnek aggodalmára s barátainknak elragadó látványul — ujjongtunk a győzelmen, és jogosan, és most rá akarják fogni a centrumra, hogy oly rút hálátlanságot követ el választói iránt, hogy a neki lelkesedéssel felajánlott megbízást megvetve lábaikhoz dobja ? Ez az ügy elárulása, a szent Atya iránt engedetlenség és a választókra szégyen volna. Az utóbbiaknak nem volna semmiféle politikai tapasztalatuk, semmi önálló gondolkozásuk, ha, mint egy rajnai lap mondja, azonnal ismét ily képviselőknek ajánlanák fela mandátumot. A legjobb hadsereg is veszíthet csatát, de vesztve van-e ezzel a háború is? A leghatározottabban kétségbe vonjuk, hogy a centrum csatát veszített a kulturharczban, ha a „bejelentést“ úgy szabályozzák, a mint azt a szentszék megengedi, bár úgy látszanék is, hogy jobban kellett volna szabályozni ; azonban még ha csatát veszített volna is a centrum, becsülésre méltó hadsereg volna-e, ha e miatt az egész háborúval felhagyna, a melyben oly sok fényes sikert aratott? Talán ezt akarja mondani a költő, midőn így ír: Tu ne cede malis, séd contra audentior ito ! Ne térj ki a baj elől, hanem még bátrabban haladj előre ! A gyáva ejti el a kardot, ha ütés érte, a bátor kétszeres erőt érez karjaiban ; a bátortalan, védtelen, kislelkű maga ellen ■fordítja kezét — az igazi katona utolsó leheletéig küzd, s nem nyugszik előbb, míg el nem nyeri a győzelmi babért, és a mi centrumunk oly harczosokból áll, a milyennek minden harczosnak lennie kell, — Isten kegyelméből való harczosokból, — nem teszi meg ellenfelének azt a szívességet, hogy eltűnjék, és kikéri magának túlbuzgó barátainak ama ravasz tanácsát, hogy tegye le a fegyvert.“ A mandátumról való lemondást tanácsló indítványokat minden esetre magának a centrumpártnak nehány tagja is támogatta. Ezek azonban nemsokára megértették, hogy a tanító Egyház ellen való ezen közvetlen lázadásukkal választóiknál nem lelnek visszhangra és hogy lépésükkel csak a centrumpárt romlását okoznák az országban, azért társaiknak könnyen sikerült őket észre téríteni.
