Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 2. kötet - 61. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1898)
A fordulat
A KULTURHARCZ VEGE 237 közben erősen veszélyeztetett, a pápa által pedig határozottan kívánt fen ni áradását írta zászlajára, nem is tértek visz- sza többé. A párt tagjainak száma a nevezett körülmények között kisebbedett volna, ha az ellenfél a Jacobini jegyzékkel csúf visszaélést nem követ el és az úgynevezett „septenti át-kát holikuso k“ fölléptetésével, a kik ugyan a septen- nátus mellett voltak, de különben többnyire (nem kivétel nélkül) indifferenseknek, vagy épen egyházelleneseknek bizonyultak, a katholikus népet erősebb reakczióra nem bírja. így történt, hogy a centrumra 248,000 szavazattal többet adtak be, mint az utolsó 1884.4 választás alkalmával. tehát, Monsignore, biztosítania kell legközelebb a bárót arról, hogy a szentszék aton érdemeket, a melyeket a centrum és annak vezetői a katholikusok védelmével maguknak szereztek, változhatatlanul elismeri. Kérdését illetőleg közölje kérem vele a szent Atya nevében a következő választ. A katholikusok ama feladata, hogy vallási érdekeiket megvédjék, még nem tekinthető befejezettnek; e mellett még szemügyre kell venni az ügynek feltétlen és maradandó, másrészről pedig feltételes és múló oldalát is. A kultur-harczi törvények teljes eltörlésére igyekezni, az új törvények törvényes magyarázatát védelmezni, ezek végrehajtása felett őrködni: ezek veszik most igénybe a katholikusok tevékenységét a parlamentben. Továbbá meg kell gondolni, hogy olyan nemzetben, a melynél a vallási viszonyok vegyesek, és a protestantizmus mint államvallás szerepel, vallási izgatásokra olyan alkalmak fordulhatnak elő, a melyeknél a katholikusok hivatva vannak nézeteiket törvényes úton védelmezni, vagy befolyásukat a helyzet javítására érvényesíteni. Azt se felejtse kiemelni, hogy egy katholikus parlamenti párt, a mely az egyház fejének tarthatatlan helyzete iránt részvéttel viseltetik, felhasználhatja a kínálkozó alkalmat, misz,érint a katholikus honfitársaknak a pápa javát ezélzó kívánságait kinyilvánítsa és érvényesítse. A centrumnak, mint politikai pártnak, korlátlan cselekvési szabadsága van, mihelyt azonban az egyház érdekeiről van szó, úgy e minőségében nem járhat el saját belátása szerint. Ha tehát a szent Atya azt hitte, hogy a septennátust illetőleg közölnie kell kívánságait a centrummal, úgy azt annak a körülménynek kell betudni, hogy ez a kérdés vallási és erkölcsi jelentőségű kérdésekkel függ össze. Hathatós okaink vannak, hogy feltegyük, miszerint a májusi törvények végleges revíziója a kormány részéről nagy figyelemben részesült és hatalmas lökést nyert volna, ha az utóbbit a septennátus felett való szavazás alkalmával a centrum magatartása kielégítette volna. A szentszék azután a továbbiakban a centrum közvetítésével a béke fentartására igyekezett volna, és ily módon a berlini kormányt lekötelezte, továbbá ugyanezt a centrum iránt jóindulatra, a katholikusok iránt pedig
