Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 2. kötet - 61. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1898)

A fordulat

A FORDULAT 195 plébániákra vonatkozó bejelentés mindjárt kez­detét vegye és haladéktalanul telje sí ttessék. Mikor Nagyméltóságod a jelen értesítést a porosz kormánynak tudomására hozza, bizonyára nem fogja elmulasztani annak különös becsét, neve­zetesen a végleges vallási béke megteremtését illetőleg, kiemelni. J a c o b i n i. S c h 1 ö z e r porosz királyi követnek, valóságos titkos tanácsosnak Helyben.“ Míg tehát a szentszék legutóbbi jegyzékében nyílt Ígére­tet tett az iránt, hogy megengedi a püspököknek a „jelenleg üresedésben levő“ plébániák „bejelentését“, mihelyt „a jelen törvényjavaslatot a kamarák az ismeretes változtatásokkal“ elfogadták és az a törvénytárban kihirdettetett, addig most, hogy barátságos érzületének újabb tanújelét adja, erre már is késznek nyilatkozott. A képviselőházban a javaslat elfogadása mindenesetre biztosítva volt : csupán arra törekedtek, hogy számára Róma előzékenysége folytán lehetőleg nagy többséget szerez­zenek. Fájdalom ! czéljukat nem érték el. A nemzeti liberálisok s szabadgondolkozók és szabadkonzervativok nagy része en­gesztelhetetlen kultur-dobos maradt, úgy hogy a törvényt az utolsó szavazásnál (május 10.-én) az urak háza által meg­állapított fogalmazásban csak 260 szavazattal fogadták el, 108 szavazat ellenében. A lengyelek a lengyel püspökségekre vonatkozó kivéte­les határozatok miatt tartózkodtak a szavazástól. A király május 21.-én szentesítette a törvényt, mely következőleg hangzik : „1. czikkely. Valamely lelkészi hivatal elvállalására nem kíván­tatik a tudományos államvizsga letétele. Az 1873 május 1 l.-i törvény 4: és 8. §§-aiban, valamint az 1882 május 3l.-i törvény 3. czikkelyé- ben foglalt ellenkező határozatok hatályon kívül helyeztetnek. 2. czikkely. Az 1873 május 1 l.-i törvény 6. §-a helyébe a kö­vetkező határozatok lépnek : A hittudományi tanulmányok a papok tudományos képzésére szolgáló és 1873-ig fenállott egyházi szemináriumokban (theo­logiai tanintézetekben) is elvégezhetők. Ezen intézetek újból való megnyitása és fentartása végett : 13*

Next

/
Oldalképek
Tartalom