Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 2. kötet - 61. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1898)

A fordulat

146 MUNKÁLATOK LXI. ÉVFOLYAM királyi rendeletén alapult. *) A királyi elismerő okiratban, a melyet msgr. Korúm kapott, a többi között, mint a kultur- harcz előtti időkben kiállított okiratokban, hivatkozás történt arra, hogy az új püspök az állam részéről mindazon jöve­delmeket fogja húzni, melyek a „De salute animarum“ bullában vannak megállapítva. Ezen utalás a szentszék és a porosz kormány közötti szerződésen alapuló 1819,-i illetve 1821.-Í bullára annál fontosabb, mivel a „kulturharcz“ alatt kísérletet tettek, hogy a bullát úgy elméletileg, mint gyakorlatilag, neve­zetesen a zártörvény által, elévültnek nyilvánítsák. A zártörvény tehát a trieri egyházmegyében is hatályon kívül helyeztetett. Jóllehet a még fenálló májusi törvények Dr. Korumot is akadályozták abban, hogy püspöki hivatalában hatásosan működjék; jóllehet ő — „episcopus in vinculis“ volt — mégis a jelenség, hogy a kormány, mely még egy lustrum előtt börtönbe vettette a püspököket, most egy kánonilag megüre­sedett püspökség kanonikus betöltéséhez maga nyújtott segéd­kezet, oly új és meglepő volt, hogy a kormány e lépéséhez az egyház ellenségeinek s barátainak táborában egyaránt kü­lönféle aggodalmakat s reményeket kezdtek fűzni. Egyidejűleg a hivatalos sajtó is barátságos hangon nyilatkozott az egyházról, a mihez Poroszországban a syllabus napjai óta nem voltak hozzászokva ; különösen pedig a kan- czellár életirója, Busch Móricz, ki eddig a „Grenzboten“-ben az „ecrasez l’infâme “-t énekelte német változatokban, változ­tatta meg teljesen írmodorát. Most a „liberalizmus“ ellen szállt síkra, mely egyedül idézte elő a kulturharczot s azt állandósítani is akarja. Ez időben a kanczellár is úgy viselkedett, mintha az egész „kulturharczot“ megszüntetni akarná. Igen jellemző e tekintetben egyik nyilatkozata, a melyet parlamenti soiree-inak egyikén tett. Bajor (müncheni) sört szolgáltak fel. Egyik cen­trumpárti képviselő, kinek nagy érdemei voltak a német ipar és művészet terén (névleg a német építő művészet körül), a i) i) V. ö. II. köt. 21. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom