Majunke Pál: A porosz-német kulturharcz története. 1. kötet - 60. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1897)

Az első törvényhozási intézkedések

AZ ELSŐ TÖRVÉNYHOZÁSI INTÉZKEDÉSEK 367 Schulenburg-Beetzendorf gr. kifogásolta a tör­vénynek drákói szigorát s méltánytalanságát, mely csak oda czéloz, hogy a katholikus püspökök birtokait egyszerűen lefoglalják, a mi jogi tekintélyek véleménye szerint eddig nem történhetett meg és most kerülő úton ezen paragraphussal lehetővé válik. Ha erre s hasonló dolgokra nézve kérdést in­tézünk a minisztériumhoz, az mindig adós marad a fele­lettel. E helyett felfogása szerint a konzervatív párt helyeslésére támaszkodik. De hogy melyik az a párt, arról semmit sem hallunk; vájjon a képviselőház ó- és új-konzervativ pártját, melynek nagyobb része e törvényeknek ellene van, vájjon a szabad-konzervativ töredéket, melynek az az elve, minél ke­vésbé konzervativnek lenni, vagjr a birodalmi gyűlés konzer­vatív pártját, a mely csak nagy ügygyel-bajjal tart össze, értbe a minisztérium, nem tudjuk. A felsőház konzervatív pártja nem az, ezt ő itt ország-világ előtt nyíltan kijelenti. Brühl gróf : A jelen törvény, melynek tárgyalásában a háznak segédkezet nyújtott, azzal válik ki, hogy minden egyes paragraphus úgy tűnik fel, mintha az volna a legroszabb. A fő-elnök 1000 tallérig menő pénzbüntetést szabhat ki; de ez tán még nem elég, a fő-elnök mellett és felett áll még a vallásügyi miniszter, hogy a lelkésztől elvegye még módját is, hogy a felette kemény bírságot lefizethesse. Ő azt véli, hogy ha az összes művelt s nem művelt országok törvényhozását végig kutatjuk, hasonló határozatot találni nem fogunk. Csak az hiányzott befejezésül, hogy a fizetésképtelenné lett lelkész, lefejezését mondják ki, ha négy hét alatt a bírságot le nem rójja — ez következetesség volna. Lippe gróf: A kormány nézete szerint ezen §-nak veleje a végrehajtás, melyet abban a kormányra bíznak. De ezzel a végrehajtással ép oly keveset fog a kormány elérni, mint a mennyit a pénzügyi miniszter elért a legalsóbb fokú osztály-adóban tett végrehajtással, mivel a §. előbb a püspök jövedelmét követeli büntetésül s azután a magas bírságot, melyet előreláthatólag nem ritkán kellene lefizetni. így tehát elveszik a katholikus püspöktől előbb egész vagyonát, el­törölnek minden táp-intézetet s azután, mintegy gúnyból, kö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom