Cathrein Viktor: A szocziálizmus. Alapjainak és keresztülvihetőségének vizsgálata - 58. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1895)
Harmadik fejezet. A szocializmus lehetetlensége
AZ ISTENI KÖZREMŰKÖDÉS 197 Ki lesz ez a más, ha nem Isten, a ki egyedül elég hatalmas a lét és a nem lét határait átlépni ?! Ez az érvelés tehát nem egyéb, mint a teremtés szükségességének érve* lése, megtoldva azzal, hogy a teremtett dolgok esetékes lénye* gének változhatatlansága minden pillanatban uj meg uj fizikai determinacziót tételez föl a két lehetőség : a lehet, hogy van és a lehet, hogy nincs között. Istennek ezen meghatározása, mely erkölcsi okfőből — az akaratból — fakadva, fizikai hatásban nyilvánul, az isteni föntartás — „conservatio“. Tehát minden, a mi nem Isten, nemcsak a keletkezés pillanatában, de azontúl is minden pillanatban Istenben bírja létének okát, mert „Isten nemcsak a levés, hanem a lét oka egyszersmind.“ x) Már most az, vájjon állag-e, járulék-e az a bizonyos teremtett dolog, mellékes. Sőt a járulék, mint gyöngébb létű, jobban rászorul a föntartásra, mint az állag. Hiszen az accidens léte oly gyönge és erőtlen (diminutum), hogy nem is rendeltetése, hogy magában, hanem hogy másban legyen. Ha tehát az állagokra, sőt önálló állagokra és személyekre is okvetlenül el kell fogadnunk az isteni föntar- tást, nagyobb, sürgetőbb okunk van rá, hogy azt elfogadjuk a járulékokra nézve. Csak egy nehézség merülhet föl. Járulék az, a mi magában nem, csak másban létezik; helyesebben, a minek rendeltetése az, hogy ne magában, de másban legyen — és hozzá tesszük — mint föntartójában, ut sustentaculo. Talán az állag is elégséges tehát a járulék folytatólagos létének megfejtésére ? ! Korántsem ! Föntartás és föntartás között kü- lömbség van. Ha az „ut sustentaculo“-t magyarra, „mint hordozójában“-nal fordítjuk, a nehézség eltűnik. Föntartani valamit, hogy le ne essék, vagyis hordani valamit, ha még oly szorosan van is összenőve, mint a járulék állagával — s föntartani valamit, hogy meg ne semmisüljön : e két fogalom ég és föld ! Az állag nem önt létet saját járulékába, csak magán hordja a létét egyszer máshonnan nyert s azóta folytonosan ugyanonnan nyerő járulékot. A járulékok örökös változásából látjuk, hogy az állagok nem adják maguknak *) Lubrich. Természetbölcselet. III. 185.
