Cathrein Viktor: A szocziálizmus. Alapjainak és keresztülvihetőségének vizsgálata - 58. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1895)
Harmadik fejezet. A szocializmus lehetetlensége
158 MUNKÁLATOK LVIII. ÉVFOLYAM hogy mindannyian ugyanazon ügyességgel birnak és egyforma erővel dolgoztak. Az emberek nagyon is egyenlőtlenek. Miért akarják az oly munkásnak, ki nagyobb ügyességgel rendelkezik, csupán csak az átlagos ügyességet betudni, olyat pedig, kinek az átlagosnál kisebb az ügyessége, ezen átlagos ügyesség szerint jutalmazni? A német szoczialdemokraták ugyan azt a nézetet állították fel, hogy általánosan, vagyis a társadalomnak hasznot hajtó, vagy tüzetesebben mondva, csereértéket létesítő munkát pusztán csak a társadalom képes végezni. Ámde ha el is fogadnék ezen állítást, ebből még nem az következnék, hogy tényleg mindnyájan egyforma eredményt mutatnak fel és egyenlő joggal birnak a díjazásra. Azonban ezen állítás helytelen, és csak a végből gondolták ki, hogy az egjmnt a jogosság némi látszatával leköthessék a nyilvános termeléshez. Használati javak természetesen csak úgy kaphatnak csereértéket, ha több ember lakik együtt, kik közül az egyiknek olyas valamije van, a mije a másiknak nincsen. De elfogadva ezen föltételt, a csereérték főleg a használati értéktől függ; és hogy valaki használati értékeket előállítson, elegendő erre a személyes ügyesség. Hát Robinson nem tudott-e több használati tárgyat önmaga készíteni magának ? Avagy arra akarna-e valaki hivatkozni, hogy a személyes munkaerő is sok tekintetben a társadalomtól függ? Ha igen, akkor a munkaerőt következetesen nem szabad többé pusztán magántulajdonnak tekinteni, hanem az összeség tulajdonának ; és el kell ismerni ennek azon jogát, hogy a munkaerő felett tetszése szerint rendelkezzék, a nélkül, hogy a szabad rendelkezésért a munkásnak csak valamivel is tartoznék. Ez azonban lealacsonyító rabszolgaság, mely a „szabad társak“ szólamát jellemző világításba helyezi. A munkaidő tehát az elosztásnak nem helyes mértéke. De gyakorlatilag is hasznavehetetlen. Bebel, mint rendesen, itt sem igen sokat töri fejét, hanem egyszerűen kimondja : „Azon munkaidő, mely egy tárgy előállítására átlag szükséges, képezi az egyedüli mértéket, a mely szerint e tárgyat a közhasználatban mérlegeljük. Társas munkában el
