Hammerstein Lajos: Isten létének érvei. Munkálatok - 56/2. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1893)
VII. Van-e Istenben változás?
Yan-e Istenben változá; 35 Hogy Isten uralmának birodalma növekedik, ez még semmiféle változást sem idéz elő benne; ez csak akkor történnék meg, ha Isten uralkodási ténykedésében állana be változás, de ez öröktől fogva egy és ugyanaz; Istennél u. i. nincs külömbség múlt és jelen között. Theologus úrnak mindhárom ellenvetésére azonfölül még megjegyzem, hogy a világ Isten előtt olyan, mint a semmi. Hogy létezik-e vagy sem, ez az ő dolgán semmit sem változtat. Ennek megemlítését nagyon fontosnak tartom, nem annyira annak kimutatásához, hogy Isten változhatatlansága semmiféle ellenmondást sem foglal magában (miként ez a fönnebbiekből eléggé kitűnik), hanem sokkal inkább annak bebizonyítása kedvéért, hogy Istennek szabadságában állott a világot teremteni vagy nem teremteni és hogy őt semmiféle belső szükségesség nem kényszerítette a világnak megteremtésére. Mert okvetetlenül felkeli tennünk: egy részről, hogy magában Istenben, vagyis belső lényegében minden szükségképeni ; másrészről pedig, hogy 0 külre való hatásában, pl. a világ teremtésében szabad. Benne minden szükségképeni, mert belső szükségességnél fogva létezik; ellenben külre való hatásában szabad, a mint ez pl. már abból is kitetszik, hogy nyilvánvalóan semmiféle feltétlen szükségesség sem követeli, hogy ezen vagy azon parányt pl. épen itt és nem egy mértfölddel távolabb, jobbra vagy balra teremtse. Igv akarva, nem akarva, fel kell vennünk, hogy Istenben mind a szükségesség, mind a szabadság megvan, csakhogy mindegyik a maga körében. Ami azután azt illeti, hogy ez hogyan egyeztethető össze, az bizonyára mindig homályos marad előttünk. De hát nem is csodálkozhatunk azon, hogy a végtelen Isten lényege reánk, e föld férgeire nézve homályba van burkolva. Ellenben az ön felfogása, mely szerint a világot megfejteni igyekszik, a nélkül, hogy felvenne egy személyes Istent, kézzelfogható ellenmondást foglal magában. Egyrészről u. i. felveszi, hogy valamely élettelen ős-anvag öröktől fogva van és pedig belső szükségességnél fogva (mert létezését nem kívülről ható okból nyerte); másrészről pedig azt állítja, bogy ezen szükségképeni ős anyag megszűnt az lenni, ami öröktől fogva 3*
