Hammerstein Lajos: Isten létének érvei. Munkálatok - 56/2. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1893)
VI. Az "örök" anyag
24 Munkálatok 56. évfolyam. 3. Egy másik okoskodás ugyanezen igazságra vezet bennünket. Mindenekelőtt jöjjünk tisztába az önmagától való lény fogalmával: mert az közönséges tapasztalatunk körén messze túl esik és gondolkozás által kell azt közelebb hoznunk. Miként már fennebb említettük, minden lénynek megvan a maga létoka. Ezen ok vagy magában a dolog belső lényegében rejlik, vagy kívüle van. Ha magában a dolog lényegében van, mint az önmagától való lénynél, akkor ezen dolog szükségképen az, a mi, változhatatlan, soha sem kezdődött, nem szűnik meg soha, nem növekedhetik, de nem is fogyhat, és egyáltalában semmiféle változás sem történhetik benne. A bennünket körülvevő mindenségben hasonló változhatatlan dologra példát nem találunk. Minden változásnak van alávetve: keletkezik, megsemmisül, módosul. Még maguk a csillagok is szüntelenül változtatják helyzetüket; olyan a természetük, hogy nem kell szükségképen létezniük ; nem tartozik lényegükhöz, hogy létezzenek : s ép azért nem is maguktól valók, nem hordják magukban létüknek semmiféle szükségességét. Ha ön mégis valamely megközelítő példát akarna az e nemű belső létszükségességre, akkor tessék a mennyiségtan elvont igazságaihoz fordulni. A sikháromszögnek természetében van, hogy mind a három szöge együttvéve két derékszöget képezzen. De ép azért ezen igazság már öröktől fogva áll fönn ; létezni fog örökké és soha meg nem változik. A bennünket körülvevő dolgokon ehhez hasonlót nem találunk. És főképen maga az az anyag, melyből az ön elmélete szerint a növénv- és állatvilágnak fejlődnie kellett volna, épen ezen fejlődés miatt szintén változó. Tehát nem önmagától való lény; mert ha az volna, úgy következetesen mindig annak kellett volna maradnia, a mi öröktől fogva volt: sohsem fejlődött volna belőle növényvilág, vagy akár mi más. Minthogy pedig más részről, bár nem a tapasztalásból, de igenis logikai következtetés útján bizonyos, hogy egy önmagától való lénynek léteznie kell, a mely a kívüle létező egész világnak — mely mástól ered — létet adott, épen azért létezik egy a világon kívül lévő önmagától való lény, vagyis létezik a világtól
