Hammerstein Lajos: Isten létének érvei. Munkálatok - 56/2. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1893)

IV. Az önmagától való lény

IV.

Az önmagától való lény (ens a se).

(0. theologus levele páter H.-hoz.)

agyon Tisztelt Páter Úr! N. lelkész úr, kinél, min fiának barátja a szünidőt töltöm, közölte velem becses levelét, melyben Kantot megtámadja és az ok- ság elvének helyességét védelmezi. Engedje meg, hogy erre felelhessek, ha mindjárt Páter urat nem is vagyok szerencsés személyesen ismerhetni.

Én az evangélikus hittudomány hallgatója vagyok és így a kereszténységet vallom : azaz én a kereszténységben az emberiségnek egy teljesen jogosult fejlődési szakát látom, melyben azonban semmi esetre sem szabad megállapodnunk. Nekem eddig a kereszténységnek kételvi felfogása különösen alaptalannak látszik. Ezen vélemény szerint ugyanis két létező volna. A körülöttünk levő világ és ennek teremtetlen, a világon kívül álló Teremtője. Ezen kételvi felfogással szemben én az egvelvüségnek vagyok híve, amely Istent nem úgy fogja fel, mintha a világon kívül állana.

Egy ilyen világon kívül létező Istan létét akarta ön, Páter úr, bebizonyítani az okság elvének segítségével. Ön azt mondotta, hogy a világnak okvetlenül kell okkal bírnia, tehát van ezen világnak teremtője, vagyis van Isten.

Ezen bizonyítást és az okság ezen elvét ön ellen fordítom és azt mondom: Az ön teremtőjének ismét okkal kell bírnia, tehát egy második teremtőt tételez fel; és az ön oksági elvének segítségével épígy következtetek ezen második teremtőről egy harmadikra; így haladok tovább a végtelenségig. Tehát az ön oksági elve az istenek végtelen sorára vezetne, amit pedig ön bizonyára el nem ismer, vagy (miután